Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Ferenc pápa köszönetet mondott a magyaroknak, hogy befogadják az ukrajnai menekülteket

A katolikus egyházfő megköszönte a magyar egyháznak a tevékeny szeretet melletti elkötelezettségét, és köszönetet mondott az ukrajnai háború elől menekülők nemcsak nagylelkű, hanem lelkes befogadásáért is írta az index.hu.

Az evangélium középpontjában a szegények és a rászorulók állnak, mert Jézus azért jött, hogy „örömhírt vigyen a szegényeknek” – hangsúlyozta Ferenc pápa szombaton Budapesten, a Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban, ahol a magyar katolikus egyház segítő szervezeteivel, menekültekkel és szegényekkel találkozott.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com