Zelenszkij közölte, mit kell ünnepelni ma és mit május 9-én

Ukrajna elnöke hétfő reggeli üzenetében közölte, milyen ünnepnapnak minősül május 8 és 9, írja az interfax.com.ua. Volodimir Zelenszkij törvénytervezetet nyújtott be a parlamenthez, amelyben javasolja, hogy május 9-et Európa Napjaként méltassák ezentúl. A második világháborúban aratott győzelem emléknapjaként pedig május 8-át kell tekinteni. Az ukrán elnök szerint az ukrán nép hatalmas hőstettet hajtott végre és…

Részletek

Kína válaszolt az Európai Bizottság szankciós tervére

Kína megvédi érdekeit az uniós szankciókkal szemben – közölte az ország külügyminisztériuma az index.hu szerint. Nemrég derült ki, hogy az Európai Unió szankciókat vezethet be Kína ellen. A kínai külügyminisztérium erre reagálva közölte: Peking ellenez minden olyan intézkedést, amely a kereskedelmi együttműködés megkárosításának ürügyeként fegyverként használja a kínai–orosz kapcsolatokat. Vang Wenbin, a minisztérium szóvivője közölte:…

Részletek

Milyen egy jó darálós kávéfőző?

A reggeli kávé fontos. Sokan egy jó napindító fekete nélkül el sem tudjuk képzelni az életünket. De melyik kávéfőzőt válasszuk a rengeteg forgalmazott típus ill. gyártó közül? Javaslom, hogy válassz egy kiváló darálós, automata kávéfőzőt. Ez – ahogyan a neve is mutatja – a főzés során frissen darálja le a kávébab szemeket. Ezzel garantált a…

Részletek

Kijevbe látogat kedden az Európai Bizottság elnöke

Az ukrán fővárosba, Kijevbe látogat május 9-én, az Európa-napon Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, hogy megbeszélést folytasson Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel – közölte hétfőn Eric Mamer, a brüsszeli testület szóvivője. A szóvivő elmondta, hogy a látogatás az Ukrajnával fenntartott kapcsolatok összes területére összpontosít, és célja, hogy megerősítse az EU „megingathatatlan” támogatását. Üdvözölte…

Részletek

Kétmilliárd forint a határon túli magyar szervezeteknek

Június 5-ig várják a pályázatokat a „Gondoskodó nemzet program” forrásaira – jelentette be Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. A politikus úgy fogalmazott: a Covid-járvány után minden remény megvolt az újrakezdésre, de 2022-ben újabb kihívás következett az orosz-ukrán háború kitörésével. A kárpátaljai magyarság csaknem másfél éve azért küzd, hogy fizikai létében megmaradhasson – mondta….

Részletek

Az elsietett támadás veszélyeire figyelmeztette Ukrajnát a cseh államfő

A közelmúltban megválasztott új cseh államfő óva intette Ukrajnát a túlságosan sietős ellentámadástól, áll a kiszo.net hírében. Petr Pavel – aki korábban a NATO katonai tanácsadója is volt – arra figyelmeztetett, hogy az Ukrajna által tervezett offenzíva drasztikus mértékű emberáldozattal járhat. Mint mondta, a közelmúltban megejtett kijevi látogatásakor ennek a súlyos veszteségnek a veszélyére figyelmeztette…

Részletek

Újabb orosz csapatok érkezhetnek Ukrajna szomszédjába?

A Moldova területén működő, hivatalosan el nem ismert Dnyeszter Menti Köztársaság arra kérte Oroszországot, hogy növelje a területükön szolgáló békefenntartók számát az index.hu szerint. Mindezt Leonyid Manakov, a Dnyeszter Menti Köztársaság moszkvai képviseletének vezetője közölte a RIA Novosztyival. Mint mondta, a békefenntartókra a moldáv és az ukrán kormánnyal szemben is szükségük van, mert amíg az…

Részletek

Moszkva lebegő fegyvere új fejezetet nyithat a háborúban

Az orosz légierő néhány hete vetette be először az úgynevezett siklóbombákat az ukrajnai háborúban. A siklóbombák – ahogy arra a nevük is utal – szárnyaik segítségével képesek siklani a levegőben, vagyis nem függőlegesen zuhannak a földre. Ez lehetővé teszi, hogy az orosz vadászpilóták távolabbi célpontokat is eltaláljanak, emellett a légvédelmi radarok is nehezebben észlelik a…

Részletek

Az ukránok tudják, miként kell kijátszani a Krímen az orosz védvonalakat

A Krím félszigetet megszállva tartó oroszok több vonalból álló védelmi rendszert igyekeznek kiépíteni, de az ukrán haderőt ez nem fogja megállítani, közölte egy interjúban Andrij Juszof az ukrán hírszerzés egyik vezetője a war.novyny.live információja szerint. Az jól látható a különféle jelentésekből, hogy az oroszok erőteljesen készülnek az ukrán támadásra. Ezt nem hagyja figyelmen kívül az…

Részletek

Az orosz erők közel száz támadást intéztek Zaporizzsja megye ellen

Az elmúlt napon 99 támadást indítottak az orosz erők a zaporizzsjai régió ellen – közölte Jurij Malasko, a Zaporizzsjai terület kormányzójára hivatkozva a Korrespondent. A megyevezető beszámolója szerint 21, a frontvonal közelében lévő települést vettek tűz alá az oroszok többszörös rakétakilövő rendszerekkel (MLRS) és tüzérséggel, valamint egy dróntámadás is rögzítettek. A támadások következtében több ház…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com