Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Az amerikai külügyminiszter nem zárja ki, hogy Oroszországot terrorizmust támogató országnak nyilvánítják

Azzal, hogy Oroszországot a terrorizmus támogató országnak nyilvánítanánk nemzetközi szinten teljesen elszigetelné Moszkvát, és ez elrettentené Kínát attól, hogy Putyin mellé álljon az ukrajnai háborúban – mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter a BBC brit közszolgálati televíziónak.

Az amerikai külügyminiszter nem zárja ki, hogy az Egyesült Államok terrorizmust támogató országnak ismerje el Oroszországot az ukrajnai invázió során elkövetett bűncselekmények miatt.
A beszámoló szerint Lindsey Graham republikánus szenátor kérdésére, hogy az amerikai külügyminisztérium mikor szándékozik végre döntést hozni arról, hogy Oroszországot a terrorizmus állami támogatójának és a terrorizmus eszközeit alkalmazó államnak minősítsék, Blinken azt válaszolta: „Soha ne mondd, hogy soha”.

Graham ragaszkodik ahhoz, hogy Oroszországot a terrorizmus támogató országnak nyilvánítsa Amrika.

„Mindannyian azt akarjuk, hogy Kína ne segítsen Oroszországnak, igaz? Van egy ötletem. 100 amerikai szenátor azt javasolta, hogy nyilvánítsuk Oroszországot a terrorizmus állami támogatójának, hogy ezzel elriasszuk az olyan országokat, mint Kína attól, hogy fegyverekkel lássa el Moszkvát” – mondta Graham.

Blinken erre reagálva megjegyezte, hogy az Egyesült Államok által bevezetett szankciók képesek voltak visszatartani Pekinget attól, hogy katonai segítséget nyújtson Moszkvának. Hozzátette: Oroszországnak a terrorizmus állami szponzoraként való elismerése Moszkva nemzetközi elszigetelődéséhez vezetne, és arra kényszerítené az Egyesült Államokat, hogy további korlátozásokat vezessenek be a Kremllel kapcsolatba kerülő országokra.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com