Új dandárokat hozna létre Kijev, hogy megerősítse a tengerészgyalogságot

Valerij Zaluzsnyij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka beszámol arról, hogy telefonbeszélgetést folytatott az európai szövetségesek legfőbb parancsnokával és az amerikai szövetségesek európai parancsnokával, Christopher Cavolival. A légvédelem megerősítésének szükségessége, többek között F–16-os vadászgépek segítségével, valamint a lőszerek mennyiségének növelése volt a párbeszédünk fő témája – fogalmazott. Hozzátette, megvitatták a haditechnikai eszközök karbantartása és javítása terén…

Részletek

Az ukrán légierő megcáfolta, amit az EU vezető politikusa mondott a vadászgépekről

Az ukrán légierő szóvivője, Jurij Ihnat cáfolta a kijelentést, mely szerint elkezdődött volna az ukrán pilóták kiképzése az F–16-os vadászgépekre. Josep Borrell, az Európai Unió külpolitikai és biztonságpolitikai főképviselője kedden mondta azt, hogy már megkezdődött a kiképzés a modern vadászgépekre. Ihnat ezzel szemben azt állította a Kyiv Independent szerint, hogy ez ebben a formában nem…

Részletek

Kijevbe érkezett Ben Wallace brit védelmi miniszter

Váratlan látogatást tett Kijevbe a brit védelmi miniszter, írja a 24tv.ua. Ben Wallace már találkozott ukrán kollégájával.+ Olekszij Reznyikov közölte, hogy kettejük találkozóján téma volt Ukrajna NATO tagságának kérdésköre, valamint Volodimir Zelenszkij béketervének lehetséges alkalmazása Európa biztonsága érdekében. Az ukrán miniszter elmondta azt is, hogy megvitatta brit kollégájával az Ukrajna győzelméhez szükséges fegyverek beszerzésének lehetőségeit….

Részletek

Sertéspestissel fertőzött vaddisznót találtak Kárpátalján

Fertőzött vaddisznót találtak Kárpátalján, az ungvári járás egyik erdőgazdaságának területén talált elhullott állatból az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatta ki május 17-én az Állami Élelmiszerbiztonsági és Fogyasztóvédelmi Szolgálat ivano-frankivszki laboratóriuma – közölte a hivatal a honlapján, számolt be a Goloskarpat. Az illetékes hatóságok elrendelték a szükséges óvintézkedéseket az afrikai sertéspestis terjedésének megfékezése érdekében. „Az ASP…

Részletek

Amerikai tábornok: már tavaly át kellett volna adni az F-16-os vadászgépeket Ukrajnának

David Baldwin nyugalmazott vezérőrnagy biztos abban, hogy a rengeteg áldozat és a hatalmas pusztítás elkerülhető lett volna, ha az ukrán hadsereg még 2022-ben megkapja az F-16-osokat,– írja a Korrespondent. „Amennyiben Ukrajna már tavaly rendelkezett volna F-16-os vadászgépekkel az ukrán hadsereg sokkal jobban állna a frontokon” – fogalmazott Baldwin egy interjúban. A nyugalmazott vezérőrnagy hozzátette: sokkal…

Részletek

Újabb orosz csapások érték Herszont, ketten meghaltak

Kedden újabb orosz tüzérségi támadások érték a Herszoni területet – számolt be a helyi közigazgatás vezetője, Olekszandr Produkin. Állítása szerint a régiót 64 tüzérségi csapás érte, és összesen 271 tüzérségi lövedék csapódott be. Ezen belül 11 csapást (és 47 lövedéket) Herszon városára lőttek ki. Több lakónegyedet, valamint infrastrukturális létesítményt is bombáztak az oroszok. A csapásokban…

Részletek

Az ukrán külügyi szóvivő Orbán Viktornak: Ukrajna felszabadítja minden megszállt területét

Orbán Viktor magyar miniszterelnök kijelentéseit csak a Kreml támogatja, Ukrajna pedig készen áll arra, hogy felszabadítsa az összes, Oroszország által megszállt területét – jelentette ki Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő kedden a Facebookon. „Orbán Viktor magyar miniszterelnök Oroszország Ukrajna elleni agresszióját kommentálva azt mondta, mindegy, ki kit támadott meg. Meggyőződése, hogy Ukrajna nem képes megnyerni…

Részletek

Budanov: több lőszer kell az ellentámadáshoz

Kirilo Budanov, az ukrán hírszerzés vezetője bejelentette, hogy Ukrajna már rendelkezik a szükséges mennyiségű fegyverrel, így ukrán erők hamarosan ellentámadást fognak indítani az orosz csapatok ellen – írja a Korrespondent. Az NHK japán közszolgálati televíziónak adott interjúban a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője azt nyilatkozta, hogy Ukrajna már rendelkezik olyan mennyiségű fegyverrel és lőszerrel, ami…

Részletek

Újabb orosz régióban indult Putyin-ellenes lázadás?

Kedd este az orosz–ukrán határ közelében található Kurszki területen is orosz diverzánsok jelenetek meg. A közösségi médiában megjelent beszámolók szerint Gogolevka településnél, a határtól körülbelül 2 kilométerre észleltek néhány orosz önkéntest, akik az orosz kormányzat ellen küzdenek. Ezenkívül arról is fotók jelentek meg, hogy a régióban több helyen is a Putyin ellen küzdő oroszok szimbólumait…

Részletek

A keresőoptimalizálás 10 legfontosabb eleme – SEOzseni trükkjei

A keresőoptimalizálás célja, hogy minél előkelőbb helyen rangsorolja a keresőprogram weboldalunkat találati listájában. A SEO számtalan eszközt használ a cél elérése érdekében, az alábbiakban a keresőoptimalizálás legfontosabb elemeit vesszük sorra. 1. Kulcsszókutatás A honlap keresőoptimalizálás alapja, hogy ismerjük felhasználóink keresési szokásait. Megfelelő elemzéssel megtalálhatjuk azokat a szolgáltatásunkat pontosan leíró és felhasználók körében is népszerű kifejezéseket,…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com