Miért lényeges a megfelelő méretű ablakpárkány kiválasztása?

Az ablakszerkezetek összetett elemei az épületeknek, ugyanis nemcsak a tokot és a szárnyakat tartalmazzák, hanem a működtetést lehetővé tevő vasalatokat, a megvilágítást biztosító üvegszerkezeteket, valamint a külső és a belső ablakpárkányokat, árnyékolókat is.  A külső ablakpárkányoknak kiemelt szerep jut a fal és a káva nedvesség elleni védelmében, ezzel szemben a belső könyöklők inkább csak esztétikai…

Részletek

Cseh vezérkari főnök: Azonnal bekapcsolódna a harcokba a cseh hadsereg, ha kitörne az Oroszország-NATO háború

Nem lehet kizárni egy Oroszország és a NATO közti háborút. Amennyiben kitörne, Csehország az első pillanattól kezdve részese lenne – jelentette ki Karel Rehka, a cseh hadsereg vezérkari főnöke hétfőn Prágában egy biztonságpolitikai konferencián. Egy ilyen forgatókönyv ellen csak felkészültséggel és elrettentéssel lehet védekezni – szögezte le. „Oroszország és az észak-atlanti szövetség közti háború, amely…

Részletek

Súlyos csapás ért egy nyugat-ukrajnai várost

Hétfő hajnalban orosz rakétatámadás érte a nyugat-ukrajnai Hmelnickij városát közli az index.hu. Minderről a helyi önkormányzat számolt be. Mint írták, az oroszok több helyen is lecsaptak a városban, köztük egy katonai létesítményre is, AHOL ÖT REPÜLŐGÉPET SIKERÜLT „HARCKÉPTELENNÉ” TENNIÜK. A posztból nem derült ki, hogy milyen típusú gépek voltak ezek. A bejegyzésben azt írták, hogy…

Részletek

Ukrán elnöki tanácsadó: Demilitarizált övezetre lesz szükség Oroszország területén belül

A háborút követő rendezés keretében 100-120 kilométer széles demilitarizált övezetre lesz szükség Oroszország területén belül Ukrajna határa mentén – közölte hétfőn Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója a Twitteren. Mint írta, erre az övezetre azért lesz szükség, hogy megóvják az ukrán régiókat a tüzérségi csapásoktól. „A háborút követő rendezés kulcselemének kell lennie, hogy…

Részletek

Megszólalt az ukrán szárazföldi erők parancsnoka: Hamarosan eljön az idő

Olekszandr Szirszkij vezérezredes, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka Liman térségébe látogatott, és  üzent azoknak, akik ott harcolnak írja az index.hu. A donbászi település térségében már tavaly nyár óta zajlanak a harcok. Szirszkij azt mondta, hogy az ukrán katonák továbbra is tartják a vonalakat, pedig az oroszok állandóan újabb és újabb támadásokat indítanak. A parancsnok azt…

Részletek

Diplomáciai botrány lett Novák Katalin Facebook-posztjából

Novák Katalin köztársasági elnök is ellátogatott a csíksomlyói búcsúra, amiről folyamatosan be is számolt a Facebook-oldalán. A román külügy szerint a posztban „nem megfelelő nyilvános üzenetek” szerepeltek, és Magyarország bukaresti nagyköveténél fejezték ki tiltakozásukat emiatt írja az index.hu. Novák Katalin is részt vett a legnagyobb magyar zarándoklaton Csíksomlyón, a Facebook-oldalán pedig végig lehetett követni az…

Részletek

Egy hónap alatt 4,3 milliárd dollárral nőtt Ukrajna államadóssága

Tovább nőtt Ukrajna államadóssága. Erről az RBC-Ukraina számolt be a Pénzügyminisztérium adataira hivatkozva. Ukrajna állami és államilag garantált adóssága 2023. április 30-án 4 544,87 milliárd hrivnya, azaz 124,28 milliárd dollár volt. Áprilisban az adósság összege  159,92 milliárd hrivnyával, azaz 4,3 milliárd dollárral nőtt. Az év eleje óta 471,37 milliárd hrivnyával, azaz 12,89 milliárd dollárral lett…

Részletek

Kijevben meggyalázták Bulgakov emléktábláját

Feltehetően szélsőséges ukrán nacionalisták gyalázták meg Mihail Bulgakov emléktábláját az író egykori kijevi lakóházának falán írja az ua-reporter. Az ismert szovjet-orosz klasszikus kijevi lakóházában berendezett múzeumban számos ereklyét őriznek a 83 éve elhunyt írótól, aki ennyi év távlatából is ellenszenvet kelt bizonyos szélsőséges ukrán elemekben. A szélsőségesek napokkal azt követően öntötték le vörös festékkel az…

Részletek

Dróntámadás okozott tüzet és károkat az odesszai kikötőben

Egy orosz dróntámadás következtében közepes károk keletkeztek az odesszai hajókikötőben vasárnap este – közölték ukrán források a hirado.hu szerint. „A becsapódás következtében tűz ütött ki az odesszai kikötőben, amelyet egységeink viszonylag gyorsan eloltottak” – közölte az ukrán hadsereg déli parancsnoksága a Facebookon. A hadsereg közleménye utalt arra, hogy a kikötőben keletkezett károk veszélyeztethetik a Fekete-tenger…

Részletek

Veniszlavszkij: Ukrajna a háború vége előtt valószínűleg nem lesz NATO-tag

A Legfelső Tanács nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának tagja, az elnök képviselője, Fegyir Veniszlavszkij úgy véli, hogy Ukrajna NATO-csatlakozásáról nem születik döntés addig, amíg tart a háború. Az Ukrinform tudósítója szerint a politikus ezt a telemaraton adásában mondta. „A nemzetközi katonaszakértők magasra értékelik fegyveres erőinket, már csak egy katonai-politikai kérdés van hátra. Realistáknak kell lennünk….

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com