Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Fontos csúcsértekezletek, fontos vezetők nélkül

A vasárnap harmadjára megválasztott török elnököt is várták az európai közösség kisinyovi csúcsértekezletére, Recep Tayyip Erdogan azonban az utolsó pillanatban lemondta részvételét. Ezzel egyidejűleg a pozsonyi biztonsági konferencián elmarad a szerb elnök és a koszovói miniszterelnök párbeszéde írja az index.hu.

Az Európai Politikai Közösség, az EPC az Ukrajna ellen indított háború után jött létre azzal a szándékkal, hogy a kontinens szolidaritását fejezze ki Oroszországgal szemben. A moldovai csúcsértekezlet immár a második, és ezen az Európai Unió 27 tagországa mellett más nemzetek is képviseltetik magukat, összesen több mint negyvenen.

Kisinyovba várják mások mellett a briteket és a nyugat-balkáni országok vezetőit, Volodimir Zelenszkijt is.

Annyi bizonyos, hogy Törökországot nem az újraválasztott elnök fogja képviselni – ezt a Politico szerint a szervezésben részt vevő tisztviselők erősítették meg. A 69 éves Erdogan várhatóan pénteken mutatja be új kabinetjét, amelynek beiktatását másnapra tervezik.
A kisinyovi csúcsot megelőzően az európai vezetők a pozsonyi biztonsági konferencián találkoztak, de nem jelent meg mindenki. Alekszandar Vucsics szerb elnök két napja, a koszovói zavargások után mondta le részvételét, és arra hivatkozott: „népével és katonáival” marad. Albin Kurti koszovói kormányfő is vonakodott a szlovák fővárosba utazni, végül azonban megjelent, de a párbeszéd a két vezető között elmaradt.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com