A Franciaország és Németország által felajánlott nagy hatótávolságú rakéták az ukrajnai konfliktusban „a feszültség további fokozódásához” vezetnének – közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő az orosz Rosszija–1 televízió Moszkva, Kreml, Putyin című műsorában, szombat este.
A nagy hatósávolságú föld-levegő rakéták „teljesen másfajta fegyverek, amelyek a feszültségspirál újabb fordulójához fognak vezetni” – fogalmazott Peszkov.
Kijev Taurus cirkálórakétákat kért Berlintől, amelyek hatótávolsága 500 kilométer, míg Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, hogy Párizs olyan nagy hatótávolságú rakétákat küldene, amelyek lehetővé teszik az ukrán ellentámadás végrehajtását.
Elsőként a brit hadsereg szállított Ukrajnának nagy hatótávolságú cirkálórakétákat májusban – emlékeztet a brit The Guardian nyomán a hirado.hu.
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- További háborús hírek