Mariupol felé terjeszkedik a háború

Hanna Maliar védelmi miniszterhelyettes azt mondta Kijevben, hogy a harcok Mariupol felé tolódnak el, ahol a brit Challenger tankok bevetésével az ukrán erők elkezdték visszatolni az oroszokat. Arról is beszélt, hogy Bahmut körül már nincsenek igazán harcok, hanem inkább délen, Bergyanszk és Mariupol környékén. Szerinte az oroszok keletre összpontosították az erejüket, ezért délen nem túl sikeresek…

Részletek

Putyin: Az F–16-osok ugyanúgy égni fognak, mint a Leopardok

Az Ukrajnának ígért amerikai F-16-os harci repülőgépek ugyanúgy égni fognak, mint a német Leopard harckocsik – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken egy szentpétervári tanácskozáson. „De ha Ukrajnán kívüli légi bázisokon állomásoznak majd (az F-16-osok), és felhasználják őket a harci cselekményekben, akkor kénytelenek leszünk megvizsgálni, hogyan és hol semmisítsük meg azokat az eszközöket, amelyeket…

Részletek

NATO-főtitkár: A szövetség ajtaja nyitva áll Ukrajna előtt

A NATO-szövetségesek egyetértenek abban, hogy Ukrajna az elmúlt évtizedben közelebb került a csatlakozáshoz, ezért szövetségünk ajtaja nyitva áll előtte – jelentette ki Jens Stoltenberg főtitkár pénteken Brüsszelben. Stoltenberg a szövetség védelmi minisztereinek találkozóját lezáró sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a tagságról maga Ukrajna fog dönteni, és Oroszországnak nem lesz lehetősége ezt megakadályozni. „Nem tudjuk, mikor ér véget ez a…

Részletek

Az orosz védelmi miniszter több tankot és lángszórót vár az orosz ipartól

Hanna Maliar ukrán védelmi miniszterhelyettes közölte, az ukrán csapatok „aktív lépéseket tesznek” az ország déli részén zajló ellentámadás előrehaladása érdekében. „Gyakorlatilag minden olyan szektorban, ahol egységeink támadnak délen, taktikai sikereket könyvelhettek el. Fokozatosan haladnak előre.” Eddig minden irányban legfeljebb 2 km-t haladtak előre csapataink – tette hozzá. Volodimir Zelenszkij elnök méltatta a fejleményeket, szerinte „minden…

Részletek

Azonosították a kárpátaljai hadifoglyokat az ukrán hatóságok

Az ukrán hatóságok megállapították a tizenegy kárpátaljai katona hollétét, akiket Oroszország fogott el Ukrajnában, majd adott át Magyarországnak – írja az Ukrainska Pravda nyomán a 444.hu. A lap szerint az eltűnt személyekért felelős ukrán biztos, Oleh Kotenko pénteken közölte: A katonák útvonalát megállapították, a hozzátartozóikat és az illetékes bűnüldöző szerveket értesítették. A tizenegy állampolgár közül…

Részletek

Feltartóztatták Varsóban a Kijevbe tartó dél-afrikai elnök testőreinek egy részét

Diplomáciai adok-kapok lett abból, hogy feltartóztatták Varsóban a Kijevbe utazó dél-afrikai elnök testőreinek egy részét, nagyjából 120 ember rekedt a Chopin repülőtéren egy gépen csütörtök estétől. Cyril Ramaphosa a terveknek megfelelően vonattal érkezett meg Lengyelországból Kijevbe pénteken, ahol az afrikai békemissziója keretében találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Az afrikai vezetők látogatása alatt is légiriadó volt a városban, a…

Részletek

Ukrán elemző: Az Orbán-kormány feltűnési viszketegségben szenved

A Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon vett részt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, ahol többek közt arról beszélt, hogy Ukrajna és Horvátország kihasználja Magyarország szorult helyzetét az energiapolitikában. – Magyarországot két útvonalon látják el olajjal. Most mindkét ország őrült módon, egymással összehangolva emeli a tranzitdíjat – fejtegette. Az orosz Barátságért érdemrenddel kitüntetett külügyminiszter mindehhez hozzátette, „biztosítanunk…

Részletek

Brit védelmi minisztérium: Oroszország megerősíti a harci helikopteres erőit Dél-Ukrajnában

Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma szombaton is közzétette friss hírszerzési jelentését, amelyben az áll, hogy Oroszország az ellentámadás kezdete óta megerősítette harci helikopteres erőit Dél-Ukrajnában. Több mint 20 további orosz helikopter települt az Azovi-tenger partjától nem messze lévő bergyanszki repülőtérre, mintegy 100 km-re a frontvonal mögött. Oroszország „átmeneti előnyre” tett szert Dél-Ukrajnában a földi célpontok…

Részletek

Tovább drágulnak az albérletek Kijevben és Lembergben

Annak ellenére, hogy az oroszok májusban szinte naponta légicsapást mértek Kijevre, tovább emelkedtek az albérletárak, és megközelítették a háború előtti szintre – írja az Unian hírügynökség. Kijevben az átlagos bérleti díjak az előző hónaphoz képest a lakások minden szegmensében, de leginkább az egyszobásokéban 11%-kal, a háromszobásoké 8%-kal, a kétszobásoké 3%-kal emelkedtek. Az ukrán fővárosban egy…

Részletek

Titkosszolgálati megfigyelést akar a cseh elnök a külföldön élő oroszokra

Petr Pavel azt mondta, az Egyesült Államokban élő japánokat is megfigyelték a II. világháború alatt. Valójában az USA ennél jóval többet tett: internálótáborokba zárt több mint százezer embert. Az Oroszországon kívül tartózkodó orosz állampolgárok szoros titkosszolgálati megfigyelését javasolta a Szabad Európa Rádiónak adott interjújában Petr Pavel cseh elnök. Szerinte erre elég csupán az az egy ok is,…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com