Több ukrán menekültet befogadó központot zártak be Moldovában

A bezárás oka a fenntartási költségeik csökkentése volt, közölte Olekszij Buzu, a moldovai munkaügyi és szociális védelmi miniszter – írja az European Pravda a Radio Moldova-ra hivatkozva. A miniszter megjegyezte, hogy ezek a szálláshelyek ideiglenesek. Az ukrán menekülteket azonban „nem hagyják az utcán”, alternatívát kínálnak nekik, mégpedig „közösségi lakásokat”. Buzu szerint a hatóságok igyekeznek felelősségteljesen…

Részletek

Ukrajnának több Patriot rendszerre lenne szüksége

Jurij Ignat, az Ukrán Fegyveres Erők légierejének szóvivője a telemaraton adásában elmondta, hogy a légvédelmi rendszerek olyan technológiai fegyverek, amelyeket az országok kormányainak jóváhagyásával értékesítenek. Ignat szerint sok véleményvezér azt állítja, hogy az ország „nem vásárolta meg a légvédelmi rendszert”. „Tévednek, amikor azt mondják, hogy lehetett volna légvédelmi rakétát venni. Ez manipuláció, nem lehet bemenni…

Részletek

Az ukrán külügyminiszter elengedhetetlennek tartja Kína közvetítő szerepét

Kizárta a tárgyalások lehetőségét Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, de lehetségesnek nevezte a más, harmadik fél közvetítésével történő egyeztetést Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Corriere della Sera című olasz lapban közölt interjúban csütörtökön. Dmitro Kuleba kijelentette, Kijev nem hajlandó közvetlenül Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalni. „Az országunkat ért agresszió kezdetétől elkövetett bűncselekmények túl súlyosak ahhoz, hogy…

Részletek

Két képviselő kizárásáról döntött a Nép Szolgája

Anatolij Hunyko és Bohdan Torohtij parlamentii képviselőket kizárták a Nép Szolgája frakcióból. Erről a frakció vezetője, David Arahamija számolt be a Telegramon augusztus 10-én. „A politikai döntés azonnal megszületett. A jogi kérdések eltartottak egy ideig” – írta. Arahamia megjegyezte, hogy a bűnüldöző szervek mindkét képviselő ügyén dolgozni, és megígérte, hogy senki nem fog mentegetni senkit”….

Részletek

Hamisított rákgyógyszerek Ukrajnába történő behozatalát számolták fel

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat kiberszakemberei egy különleges művelet során a kijevi régióban és Harkivban felszámolták a rákbetegek gyógyítását szolgáló hamisított gyógyszerek Ukrajnába történő illegális behozatalának csatornáját. Erről a hivatal sajtószolgálata számolt be. A hírek szerint a legtöbb hamisítvány az Orosz Föderáció területén és a Közel-Kelet több országában készült. „A hamisítvány illegális bejuttatása érdekében a kereskedők…

Részletek

A hadiállapot idejére megtiltották a vámmentes cigaretta és alkohol árusítását

A parlament elfogadta a Vámkódex és a dohánytermékek illegális kereskedelme elleni küzdelemről szóló egyéb jogszabályok módosításáról szóló törvényt, amely hadiállapot idején megtiltja a vámmentes cigaretta és alkohol árusítását. A megfelelő 9315. számú törvénytervezetet második olvasatban 276 képviselő szavazta meg, közölte Jaroszlav Zseleznyak, a parlament Adó- és Vámpolitikai Bizottságának első helyettese. A dokumentum szerint Ukrajnában a…

Részletek

Putyin „véres játszmájára” emlékeztetnek a magyar útlevelek egy cseh lapot

A Felvidék már nem Magyarország „annak minden velejárójával együtt” – olvasható a Lidové noviny nyomtatott kiadásában megjelent véleménycikkében, amelyet a Mandiner szemléz. A cseh újság szerint a Magyarországgal szomszédos országokban élő magyarok számára osztogatott piros-fehér-zöld útlevelek „az átlagember szemében túlságosan emlékeztetnek a kelet-ukrajnai véres orosz játszmákra” Azt írják: az „elszakadt területekről” szóló verbális gyakorlatok már…

Részletek

Ukrajna továbbra is elárasztja a gabonapiacot

Az európai piac legnagyobb problémája hosszú távon valószínűleg az lesz, hogy az ukrán gabona számára új ellátási struktúrák és kereskedelmi útvonalak jöttek létre az EU-ba. Így a korlátozó uniós vámpolitikához való visszatérés nélkül Ukrajna az EU belső piacának része marad áll a magyarmezogazdasag.hu írásában. A Deutsche Landwirtschafts-Gesellschaft (DLG) elemzése szerint a mennyiségek óriásiak, sokkal nagyobbak,…

Részletek

Oroszország korlátozza az internethez való hozzáférést

Oroszország fokozza erőfeszítéseit annak érdekében, hogy megakadályozza polgárai hozzáférését a VPN-hez, miközben tovább erősíti saját „mindent átható belföldi információs ellenőrzését” – közölte a brit védelmi minisztériumra hivatkova az index. A jelentések szerint a legnépszerűbb VPN-ek közül sok használhatatlanná vált egyes régiókban – tette hozzá a brit minisztérium. Sok orosz használja a VPN-t, vagyis a virtuális…

Részletek

Már nem is leplezik a befolyást – Ukrajna Washington markában

Ukrajnának a Szovjetunió összeomlása óta sem sikerült kinevelnie egy, az ország érdekeit szem előtt tartó politikai elitet – jelentette ki lapunk megkeresésére Horváth József biztonságpolitikai szakértő. Úgy véli, azzal, hogy most egy amerikai állampolgárt kineveznek az ukrán hadsereg szóvivőjének, már nem is leplezik, hanem nyíltan felvállalják azt, hogy milyen erős az amerikai befolyás az ukrán…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com