Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról

Német vezető: Túl keveset teszünk Ukrajnáért, rakétákat kell adnunk nekik

Friedrich Merz szerint történelmi hiba lehet, ha nem adnak nagy hatótávolságú rakétákat az ukránoknak – írja a Mandiner.

Friedrich Merz, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője a Bild am Sonntagnak adott interjúban kijelentette: nagy hatótávolságú, német Taurus rakétákat kellene Ukrajnának adni. Mint kiderült, Merz attól tart, hogy Németország túl keveset tesz Ukrajnáért.

A politikus elmondta: Németországnak Taurus cirkálórakétákat kellene szállítania Ukrajnának, de azokat úgy kellene korlátozni, hogy csak Ukrajna területének védelmére lehessen használni. „Egy napon rájövünk majd, hogy túl későn tettünk túl keveset Ukrajna, s így a biztonságunk érdekében. Ez a határozatlanság még nagy történelmi hibának bizonyulhat” – vélekedett. Hangsúlyozzák:

Németország lehetne a harmadik olyan ország, amely nagy hatótávolságú rakétákkal látja el Ukrajnát

a a britek (Storm Shadow) és a farnciák (SCALP) után.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com