Ukránosítani akarja a munkácsi magyar középiskolát a kinevezett igazgató és helyettese

„Szakszervezeti gyűlésünkön a kinevezett igazgató és helyettese jelezte, rövid távú céljuk az iskola ukránosítása, a magyar idegen nyelvként oktatása, már most szeptembertől ukrán első osztály indítása, a tantárgyak egy részének ukránul oktatása” – írta Facebook-bejegyzésében a kárpátaljai Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola. Áll a magyarnemzet.hu hírében. Mint ismert, a kárpátaljai magyar iskola korábbi igazgatóját, Schink…

Részletek

Ukrajna felszólította az Auchant, hogy hagyja el Oroszországot

Az ukránok szerint az áruházlánc is a háborút finanszírozza. Az al Dzsazíra arról ír hírfolyamában, hogy Ukrajna közölte: orosz rakéta szilánkjai hullottak az Auchan francia bevásárlóközpontra Kijevben. Ennek apropóján a vállalatot felszólították, hogy hagyja el az orosz piacot. Hozzáteszik: a háború során számos ismert nyugati márka elhagyta Oroszországot, de az Auchan maradt. Hangsúlyozzák, hogy az…

Részletek

Németország közzétette, milyen fegyverek tartanak Ukrajnába

A bukvy.org információja szerint a németek közzétették azt a kibővített listát, amelyen az Ukrajnának szánt fegyverek és hadianyagok szerepelnek.   Az ismertetés szerint a 2022-ben adott 2 milliárd eurós támogatást követően idén 5,4 milliárd euróra rúgnak az ukrán védelmi képességek erősítésére adott értékek. A következő esztendőben ez az összeg már eléri majd a 10,5 milliárd…

Részletek

Mozgósítás: Felülvizsgálják a katonai szolgálatra való alkalmatlansági igazolásokat

Több korrupciógyanús esetet követően az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szerdai ülésén úgy döntött, hogy elrendeli a katonai orvosi bizottságok katonai szolgálatra való alkalmatlanságról szóló határozatainak átfogó felülvizsgálatát – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon. A bejegyzés szerint az ülés résztvevői jelentéseket hallgattak meg a belügyminisztérium, az Ukrán Biztonsági Szolgálat, az Állami Nyomozó…

Részletek

Az egész orosz hadiflotta elsüllyesztését javasolják az ukránok

Az ukrán hadvezetés kétségbe vonja, hogy az oroszok meg tudják védeni a Kercs-szoroson átívelő, többször megrongált hídjukat az ukránok támadásaitól írja a tsn.ua. Az ukrán haditengerészet azt javasolja az oroszoknak, hogy küldjék a tenger mélyére valamennyi Fekete-tengeren lévő hadihajójukat, a legénységet pedig menekítsék ki. Erről Dmitro Pletencsuk, az ukrán hadiflotta szóvivője beszélt a televízió hírfolyam…

Részletek

Nem tetszik az ukrán vezetésnek, hogy sokan hallgatói jogviszonnyal játsszák ki a mozgósítást

A második felsőfokú végzettséget szerző hadkötelesek mozgósításának elhalasztásáról szóló jogszabály felülvizsgálatát tervezi az ukrán parlament – írja a Goloskarpat. Ukrajnában a háború kezdetet óta ugrásszerűen megnőtt a 30 év feletti nappali tagozatos, szerződéses posztgraduális és doktorandusz hallgatók száma, akik így próbálják elkerülni a behívást – jelentette ki Fegyir Veniszlavszkij, parlamenti elnöki megbízott, a Legfelső Tanács…

Részletek

A parlamenti választások a téma a Nép Szolgái soraiban

Az ukrán televízió augusztus 31-iki délelőtti hírfolyam műsorában beszélt arról David Arahamija a Nép Szolgája parlamenti frakciójának vezetője, hogy a képviselők megvitatták mikor kerüljenek lebonyolításra az újabb választások írja az ostro.org. A frakcióvezér közölte, nem eldöntött tény, hogy az újabb parlamenti választásokat a háború idején, vagy csak azt követően kerüljenek lebonyolításra. Elviekben a háború idején…

Részletek

Tudatlan maradhat többszázezer ukrán gyermek

Az rbc.ua írása szerint katasztrofális következményekkel járhat a felnövekvő ukrán nemzedék számára a háború miatti helyzet az oktatásban. Mint megjegyzi a portál, nem csupán az orosz bombázások, rakétacsapások okozzák a problémát, hanem az is, hogy a külföldre menekült ukrán gyerekek az ottani iskolákban csapnivaló színvonalú oktatásban részesülnek. Mintegy hétmillió 3 és 18 év közötti ukrán…

Részletek

Eltévedt egy 13 éves fiú a Kárpátokban, de hamar megtalálták

Kedden az esti órákban a Rahói járási Nagybocskó közeléből telefonált be a rendőrségre egy 13 éves fiú, hogy eltévedt az erdőben, és a telefonja is hamarosan lemerül – írja a Mukachevo.net a rendőrség közleményére hivatkozva. Kiderült, hogy a fiú édesanyjával kirándult, amikor a 13 éves fiú nagyjából 10 kilométerre a házuktól előre ment és eltévedt….

Részletek

Mégis menesztik az ukrán védelmi minisztert

Már szeptember első napjaiban sor kerülhet Olekszij Reznyikov menesztésére a védelmi tárca éléről, jelentette be Jaroszlav Zseleznyak kormánypárti képviselő, írja a tsn.ua. A képviselő állítása szerint ha csak nem tör ki valamilyen jelentős botrány, akkor már szeptember első hetében felmenthetik tisztségéből Reznyikovot, akit az előzetes híreszteléseknek megfelelően londoni nagykövetnek fognak kinevezni. Zseleznyak közlése szerint nem…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com