Ukrán külügyminiszter: Kijevnek bizonyítéka van arra, hogy az orosz drónok román területet is megtámadtak

Kijev fényképfelvétellel tudja bizonyítani, hogy az orosz drónok román területet is megtámadtak abban az éjszakai légicsapásban, amellyel egy ukrajnai dunai kikötői létesítményt céloztak – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter hétfőn. Az ukrán diplomácia vezetője egy kijevi sajtótájékoztatót követően újságíróknak nyilatkozva beszélt erről. A román védelmi minisztérium előzőleg „határozottan cáfolta”, hogy orosz drónok estek volna…

Részletek

Bloomberg: Ellenséges légkör fogadja az ukrán nagykövetet Budapesten

A cikk szerzője szerint Magyarország ukrán-ellenes, amiért az azonnali tűzszünetet sürgeti a kárpátaljai magyarok védelme érdekében. Ukrajna Fegyir Sándort, a keleti frontot is megjárt egyetemi tanárt nevezte ki magyarországi nagykövetének. Az amerikai lap szerint Fegyirt ellenséges környezet várja Budapesten, mivel Magyarország nem támogatja az Ukrajnának küldött EU-s támogatások folyósítását. Zelenszkij ugyanakkor a cikk szerzője szerint abban bízik,…

Részletek

Áradoznak az ukrán katonák a nyugati harckocsiról, amivel „rettegést és halált hoznak” az oroszokra

Az egyik katona szerint „ez a tank olyan, mint egy mesterlövész-puska”. Az ukrán védelmi minisztérium egy érdekes interjút osztott meg az X-oldalán a déli fronton harcoló, egyik brit gyártmányú Challenger 2-es harckocsi legénységével. A felvételen beszélő ukrán harckocsizó arról számol be, hogy mennyire jól működnek a brit harckocsik. „Ez a tank olyan, mint egy mesterlövész-puska” – közölte a katona….

Részletek

Reznyikov: a háború naponta 100 millió dollárba kerül

Olekszij Reznyikov leköszönő ukrán védelmi miniszter az Ukrinformnak adott interjújában azt mondta, hogy háború naponta 100 millió dollárba kerül Ukrajnának, és ezt nagyrészt az állami költségvetésből, nem PEDIG önkéntes felajánlásokból finanszírozzák – írja az Ukrajinszka Pravda. A távozó minisztert arról kérdezték, miért van olyan kevés drón a fronton, miért kell ezeket közösségi finanszírozásból megvásárolni, és…

Részletek

A kárpátaljai székhelyű intézet vezetője szerint Szijjártó Péter mérgezővé vált

Novák Katalin a Krími Platform csúcstalálkozójának alkalmával találkozott Volodimir Zelenszkij elnökkel. Ezzel kapcsolatban szólaltatta meg az egyik diplomatát és egy stratégiai intézet vezetőjét az ukrán Expres Online. „Ez egy taktikai lépés, nem pedig stratégiai terv, amelynek célja Budapest és Kijev kapcsolatainak újrarendezése” – mondja Vagyim Trjuhan diplomata, az Európai Ukrajnáért Mozgalom elnöke. Novák Ukrajna területi…

Részletek

Bombariadó van az összes kijevi plázában

A rendőrség megkezdte az épületek átvizsgálását, szükség esetén a katasztrófa-elhárítási szakembereket is bevonják a kutatásba – közölte a kijevi városi katonai közigazgatás, számolt be a Korrespondent. A beszámoló szerint a kijevi rendőrség kapott egy bejelentést hétfőn a kora esti órákban, miszerint bombát helyeztek el az összes kijevi plázában. A rendvédelmi szervek megkezdték a szükséges intézkedéseket,…

Részletek

Kacsa volt a Lengyelországba menekült ukrán sorkötelesek hazatoloncolása

Varsó és Kijev elképzelhetőnek tartja az ukrán férfi szökevények hazaküldésének lehetőségét, de elismerik, hogy ennek folyamata nagyon bonyolult. Több ukrán médiafelület szeptember 4-én tévesen arról számolt be, hogy Lengyelország megkezdte a hadköteles ukrajnai menekültek kiadatását Ukrajnának. Az ukrán publikációk a lengyel Rzeczpospolita újság egyik cikkére hivatkoznak. Csakhogy a kiadvány „Lengyelország elkezdte kiadni Ukrajnának azokat az…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com