Még szegényebbek lesznek az elszegényedett ukránok

Az ua-reporter írása szerint a jövő évben a mostaninál is keserűbb sors vár Ukrajna lakosságának legkevesebb 2/3-ára.

Miközben a háborús helyzettel visszaélő hadkiegészítő parancsnokok és a nyugati segélyeket dézsmáló vezetők milliókat kaszálnak és vágnak zsebre az átlag polgárt újabb közműdíj emeléssel sodorják még nagyobb nincstelenségbe. Erre utalnak Olekszij Csernisovnak, a Naftogaz elnökének a szavai, amelyek szerint Ukrajnában át kell térni a gáz, a távfűtés, a vízszolgáltatás és az elektromos energia piaci áraira. Az idei telet még a tarifákra kivetett állami korlátozás révén áremelés nélkül úszhatja meg az ország népe, de 2024-ben sötét jövő várja a lakosságot.
Okszana Zsolovics tárcavezető szerint nemcsak a hadiállapot, az oroszok által a kritikus infrastruktúrában okozott tetemes károk miatt kell árakat emelni, de az USA is elvárja, hogy dráguljon az energia a lakosság számára. Ennek jegyében 2024-ben 5-7 hrivnyára módosulhat az áram egységenkénti ára, legkevesebb 50 százalékkal kerül többe a vezetékes víz, a gáz köbméterenként 10-12 hrivnyába fog kerülni. A miniszter szerint a kormány már készen áll az áremelés bevezetésére.
Az áremelés súlyos csapás lesz az ország lakosságának több mint kétharmada számára. A háború miatt ráadásul nemcsak a megélhetés válik nehezebbé, de vészesen fogy a munkaképes lakosság, az ukrán gazdaság pedig már most a csőd szélén áll, miközben folyamatosan apadnak a Kijevnek szánt külföldi pénzforrások. A bajok sokasodása pedig az elvándorlást fogja még inkább gerjeszteni.


Református

Népszerű tartalom

Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com