Sikerekről számolt be az ukrán hadsereg a déli országrészből

Az ukrán csapatok átkeltek a Dnyipro folyó Herszon megyei szakaszán és 3-8 kilométeren túlra szorították vissza az orosz csapatokat – jelentette be szerdán Natalija Humenyuk, a Déli Védelmi Erők sajtóközpontjának vezetője, számolt be a Korrespondent. A szóvivő kiemelte, hogy az eddigi hírzárlat lehetővé tette, hogy az ukrán hadsereg „nagyszerű sikereket” érjen el déli frontszakaszon. Elmondása…

Részletek

Minden biztonsági előírásról megfeledkeztek a 128-as brigád katonái

Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter beszámolt a kárpátaljai 128-as brigádot ért rakétatámadás ügyében folytatott vizsgálat eredményeiről írja az ua-reporter. A miniszter közlése szerint a 19 katona halálával végződött rakétatámadás minden mozzanatát sikerült rekonstruálni. Az ünnepélyes esemény, a katonák kitüntetése alkalmából felsorakozott legénység megfeledkezett valamennyi biztonsági előírásról. Az ünnepség közelében tucatnyi gépkocsi parkolt. A légtérben pedig…

Részletek

Kutyákhoz hasonlította a magyarokat, vizsgálat indult az ukrán exképviselő ellen

Irina Farion korábbi ukrán képviselő neve talán nem olyan ismert a magyar olvasóközönség körében, a kárpátaljai magyarság azonban biztosan megjegyezte a nevét 2018-as kijelentései után, amikor kutyákkal hasonlította össze az Ukrajnában élő magyarokat. Farion nem állt meg itt, több alkalommal is voltak kijelentései, amelyek felborzolták a kedélyeket, most az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) eljárást indított…

Részletek

A megszállt területeken egyre nagyobb a gyógyszerhiány

A megszállt területeken nem jutnak hozzá a helyi lakosok a gyógyszerekhez. Az oroszok által ideiglenesen megszállt területeken egyre nagyobb a gyógyszerhiány. Az oroszok a kórházakat katonai kórházakká alakítják, ami jelentősen megnehezíti az alapvető orvosi ellátást. Erről a Nemzeti Ellenállás Központja számolt be november 14-én. „A megszállók nem biztosítanak orvosi ellátást a civil lakosságnak” – közölte…

Részletek

Podoljak emlékeztetett mindenkit, mi kell ahhoz, hogy Oroszország veszítsen

Ukrajna szövetségeseinek két dolgot kell elfogadniuk ahhoz, hogy Oroszország elveszítse a háborút. Ezek leginkább a fegyverszállításokkal kapcsolatosak. Erről az RBC hírportál számolt be az elnöki hivatal vezetőjének tanácsadójára, Mihail Podoljakra hivatkozva a Telegramon. Szerinte Oroszország nehéz harcokban ragadt le, és nem fog sehol sem előrébb jutni, hadseregének híre pedig „rendkívül szalonképtelenné” vált. Oroszország kénytelen nyíltan…

Részletek

„A cél, hogy kíméletlen gyilkosokká képezzük őket” – így néz ki a titkos kiképző tábor

Egy titkos franciaországi táborban képzik ki az ukrán csapatokat francia tisztek, azt remélve, hogy a nyugati taktika segíthet Ukrajnának megtörni a fronton kialakult patthelyzetet. A mintegy 300 millió euróba kerülő tréningen a lövészárkok ostromát és gyalogsági harcokat is gyakorolnak, de légicsapásokat is szimulálnak, és a kemény harci körülményekre is felkészítik a katonákat. Egy francia vidéki…

Részletek

Az ukrán elnök szerint Putyin ezt akarja elérni

Putyinnak nagyon cinikus és konkrét politikai célja van az Ukrajna elleni háborúban, és nem fontos számára, hogy a háború hány emberéletet követel – véli az ukrán elnök. Vlagyimir Putyin, az Orosz Föderáció elnöke taktikai eredményeket akar elérni a csatatéren, mielőtt bejelenti, hogy indul a 2024-es elnökválasztáson. Ebből a célból kész annyi embert megölni, amennyit csak…

Részletek

Az oroszok vegyi fegyvert vetettek be

A harcok folyamán a megszállók két hadszíntéren vegyi fegyverekkel is támadtak. Az oroszok ilyen fegyvereket alkalmaztak Szvativszk és Bahmut térségében – közölte a Deep State. „A szvativszki és a bahmuti frontvonalon két esetben rögzítették vegyi fegyverek használatát” – áll a közleményben. A szakemberek úgy vélik, hogy az ellenség klórpikrin hatóanyagú szert használt, melyből az orosz…

Részletek

Hatalmas fegyvermegállapodást kötöttek az oroszok, bajban lehetnek az ukránok

Az orosz állami fegyvergyártó cég, a Roszoboronexport megállapodást írt alá India légvédelmi technológiával és rakétákkal való ellátásáról – írta a Sky News. Oroszország hadiipara lényegesen gyorsabban szállítja az új harcjárműveket az orosz hadseregnek, mint ahogy a Nyugat Ukrajnát fegyverzi, a megtámadott országba érkező szállítmányok üteme ráadásul 2023 tavasza óta radikálisan visszaesett. Ha ez a trend…

Részletek

Újabb embercsempész bandák buktak le Ukrajnában

Ukrajnában újabb embercsempészeket lepleztek le. Ezúttal Kijevben, Hmelnickij, Odessza és Lemberg megyékben értek tetten olyan személyeket, akik pénzért segítettek hadköteleseknek elkerülni a mozgósítást. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat sajtószolgálatának beszámolója szerint az elfogott gyanúsítottak között katonaorvosi bizottsági tag és több bűnöző is van. Pénzért különféle lehetőségeket ajánlottak fel a hadköteleseknek, hogy külföldre szöktessék őket hamisított okmányok…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com