Egy ukrajnai képviselőnél több millió dollár készpénzt találtak

A Rivne Megyei Tanács egyik helyettese, aki egyben az „Ukrajna Erdői” Állami Vállalat Poliszkiji Erdészeti Hivatalának helyettes vezetője is, az Ukrán Belbiztonsági Szolgálat (SZBU) alkalmazottai több millió dollár értékű, be nem jelentett vagyont találtak, számolt be a hivatal sajtószolgálata. A közlemény szerint az érintett személy 2023 februárjáig a Rivnei Regionális Erdészeti és Vadászati Főosztály vezetőjeként…

Részletek

Katonai tisztségviselők sikkaszthatták el az ukrán hadsereg élelmiszerkészleteit

Katonai tisztségviselők ellophatták az ukrán hadsereg élelmiszerkészleteinek harmadát, hogy aztán a saját zsebükre értékesítsék. Többek ellen vádat emeltek Ukrajnában, akár tizenöt év szabadságvesztést is kaphatnak. Vádat emeltek Kijev megye több katonai tisztségviselője ellen, mivel a gyanú szerint titokban saját zsebükre értékesítették az ukrán hadsereg élelmiszerkészleteit – olvasható az Állami Nyomozóiroda november 27-i jelentésében. A jelentés…

Részletek

Amerika szerint meghiúsul Ukrajna álma

„Ukrajnának meg kell birkóznia a területvesztés gondolatával” – mondta Richard Haas, az Egyesült Államok Külkapcsolati Tanácsának elnöke a CNN-nek adott interjújában. Az az elképzelés, hogy Ukrajna visszakapja a jelenleg Oroszországhoz tartozó terület 20 százalékát, illúzió, semmi nem ad ennek valóságalapot – szögezte le a diplomata. Haas azt javasolta, hogy Ukrajna összpontosítson a megmaradt földterületek megőrzésére….

Részletek

Újabb ukrán határátkelőt zártak le a lengyel fuvarozók

A lengyel agrártermelők és teherautó-sofőrök hétfőn megkezdték egy negyedik ukrajnai határátkelőhely teljes blokádját is, szélesítve a tiltakozóakciót, amelynek eredményeképpen több ezer jármű várakozik sok kilométeres sorban. A sofőrök most a Medyka átkelőt zárták le, amely az egyik legforgalmasabb a Reuters tudósítása szerint. Az ellen tiltakoznak, hogy az ukrán cégek olcsóbban szállítanak náluk, ráadásul az Európai…

Részletek

Katonai puccsal fenyegették meg Zelenszkijt

Egy Valerij Zaluzsnijt érintő vita eszkalálódott nyílt fenyegetőzésbe. Marjana Bezuhla, a Nép Szolgája párt ukrán parlamenti képviselője szerint az ukrán vezérkari főnöknek, Valerij Zaluzsnijnak le kellene mondania. Kirohanását azzal magyarázta, hogy Zaluzsnijnak nincs haditerve 2024-re, a „katonaság egyszerűen csak annyit mondott, hogy havonta legalább 20 ezer állampolgárt kell elvinniük”, Bezuhla szerint ezért kell távoznia a…

Részletek

Súlyos képsorok: lehet, hogy megtörték az oroszok Avgyijivka védelmét

Az orosz harckocsik szinte érdemi ellenállás nélkül tevékenykednek az Avgyijivka déli részén található ipari területen, nincsenek ukrán páncéltörők, nincsenek drónok, nincs tüzérségi tűz a térségben – állapítja meg mindezt harctéri felvételeket elemezve Julian Röpcke német OSINT-elemző, a Bild újságírója. Röpcke olyan felvételt kommentált, melyen az látható, hogy egy orosz harckocsi Avgyijivka déli ipari területein egy…

Részletek

Lengyelországot szidta az ukrán tornászlány, meg is lett az eredménye

„Gyűlölöm ezt az országot teljes szívemből, ahogy az itt élőket is” – mindezt még a varsói reptéren posztolta Instagramján Vlada Nikolcsenko írja a mandiner. Szinte még le sem szállt a repülőről a varsói reptéren az ukrán tornászlány, Vlada Nikolcsenko, amikor a következő szöveget osztotta meg Instagram-sztoriban: Teljes szívemből gyűlölöm ezt az országot, különösképpen pedig azokat,…

Részletek

Íme Ukrajna tervei a háború utáni időszakra: elárasztanák fegyverekkel a „szabad világot”

Az ukrán politikai elit már a háború utáni időszakra készül. Olekszandr Kamyshin, stratégiai iparágakért felelős ukrán miniszter komoly tervekről és ambíciókról számolt be az ország fegyvergyártási ipara kapcsán. Szerinte Ukrajnának akkor is a fegyvergyártásra kell majd összpontosítania, mikor az Oroszországgal folytatott háború véget ér, és főként az export biztosítása révén Ukrajnának „a szabad világ fegyver…

Részletek

Fontos uniós bejelentések lesznek ma Kijevben

Az orosz-ukrán háború kitörése óta először látogat ma Kijevbe Werner Hoyer, az Európai Beruházási Bank elnöke és fontos pénzügyi bejelentéseket tesz – tudta meg a Politico. Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke is az ukrán fővárosba látogat ma, hogy politikai támogatást adjon a magyar vétófenyegetés árnyékában arra, hogy Ukrajnával a decemberi EU-csúcson megkezdődhessenek majd a…

Részletek

BBC: Tömegesen menekülnek az ukránok a mozgósítás elől

Az ua-reporter a BBC információja nyomán közli, hány ukrán hadköteles menekült el már Ukrajnából a mozgósítás elől. Az információ szerint a háború kitörésének első napjától ez év szeptemberéig több mint 20 000 had- és sorköteles ukrán állampolgár távozott törvénytelen úton Magyarországra, Romániába, Szlovákiába vagy épp Lengyelországba. Ők a szerencsések, akiknek sikerült az illegális határátkelés. Ugyanakkor…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com