Az ukrán sajtó szerint az EU egyértelműen vesztésre áll Orbánnal szemben

A magyarbarátsággal a legkevésbé sem vádolható Zerkalo Nyegyeli című portál is beszámolt Charles Michel, az Európai Tanács elnökének budapesti látogatásáról, aki az EU vezetőinek decemberi találkozója előtt megpróbálta előkészíteni az utat az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel való megállapodáshoz. Orbánt az Európai Unió Oroszországhoz legközelebb álló vezetőjeként említik, aki kitartóan blokkolta Ukrajnának és Kijevnek az EU-tagság…

Részletek

Zelenszkij, az év álmodozója

A tavaly Európa legbefolyásosabb embereinek rangsorát vezető ukrán vezető idén a huszadik helyet szerezte meg a Politico amerikai kiadvány listáján, míg Andrij Jermak az első ötbe került. Korábban az a hír terjedt el a világhálón, hogy a Politico újság immár második éve Európa legbefolyásosabb politikusának választotta Zelenszkijt. Kiderült azonban, hogy ez a tavalyi értékelés volt….

Részletek

Szijjártó Péter: Ukrajna katonai támogatása teljes kudarc – ideje újra tervezni

A külügyminiszter szerint a NATO-tagállamoknak újra kellene gondolniuk az „Ukrajna-stratégiájukat” írja a mandiner. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, a NATO külügyminiszteri ülés szünetében tartott sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a NATO-tagállamoknak újra kellene gondolniuk az „Ukrajna-stratégiájukat”, mivel az eddigi tervek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A miniszter beszámolt arról, hogy…

Részletek

A Legfelső Tanács a katonák 18 vagy 36 hónap utáni leszereléséről tárgyal

A parlament nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának munkacsoportja már két új törvénytervezetet készített elő az ukrajnai mozgósításról. Amint arról Fjodor Veniszlavszkij bizottsági tag az Obozrevatelnek adott kommentjében beszámolt, az egyik a katonaság szociális biztonságát érinti, a másik pedig a mozgósítást és a katonai szolgálat javítását célozza majd. „A szociális védelem tekintetében a szabadságolásokkal kapcsolatos kérdések…

Részletek

Szijjártó Péter: Érvényesülnek a magyar szempontok a NATO ukrajnai támogatási programja kapcsán

Sikerült érvényesíteni a magyar szempontokat a NATO immár 2016 óta működtetett ukrajnai gyakorlati támogatási programjának meghosszabbítása kapcsán, amelynek keretében így csakis nem halált okozó eszközök átadására kerülhet sor, kizárólag önkéntes alapon – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Brüsszelben. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a NATO-Ukrajna Tanács külügyminiszteri szintű ülését követő sajtóértekezletén…

Részletek

Csődben a legnagyobb ukrán légitársaság

Nincs már repülőgépe és nem fizeti a pilótákat sem az Ukraine International Airlines. A kijevi cégbíróság csődeljárást indított az Ukraine International Airlines (UIA) légitársaság ellen. Az eljárást a hitelező állami Ukreximbank kezdeményezte amiatt, hogy a cég nem fizeti rendben a 20,5 milliárd hrivnyás (568 millió dollár) hiteleit – közölte az Ukrainska Pravda és a Forbes…

Részletek

Zsarolóprogrammal kárt okozó bűnözőket fogtak el Ukrajnában

Nemzetközi összefogással előállították azon ukrajnai bűnözői csoport vezetőjét és négy társát, amely nemzetközi viszonylatban alkalmazott ransomware, azaz zsarolóprogram használatával több száz millió euró kárt okozott áldozatainak – tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete kedden. Az Europol jelentése szerint hét ország – Ukrajna, Norvégia, Franciaország, Hollandia, Németország, Svájc és az Egyesült Államok –…

Részletek

A kárpátaljai magyaroknak gyűjtenek Kodály Zoltán születésnapján!

Más darabok mellett Kodály Zoltán száz éves műve, a Psalmus Hungaricus is felcsendül a Központi Református Kórus (KRK) december 16-i adventi hangversenyén. A Budapesti Pozsonyi úti Református templomban rendezett jótékonysági koncertet a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány (RKK) szervezi – derül ki a reformatus.hu cikkéből. Jótékonysági koncert Kodály Zoltán születésnapján! Kép: Vajda László – Pozsonyi…

Részletek

Aknára lépett és meghalt egy orosz tábornok

A socportal.info információja szerint az oroszok elveszítettek egy újabb tábornokot, aki a saját maguk által telepített aknamezőn robbant fel. Az ukrán hírforrás szerint Vlagyimir Zavadszkij vezérőrnagy, az oroszok 14. hadtestének helyettes parancsnoka járt szerencsétlenül. Az oroszok már maguk sem tudják, hol és mennyi taposóaknát telepítettek. Ennek vált áldozatává november 28-án délután az orosz tábornok. A…

Részletek

Az ablakon át menekült a munkácsi férfi a hadkiegészítőből +videó

A védőráccsal felszerelt ablakon át próbált elmenekülni a toborzóirodából az erőszakkal mozgósított munkácsi férfi, írja az ua-reporter. Az esetről Vitalij Glagola újságíró számolt be, a képkockákat is ő készítette. Az eset Munkácson a Duhnovics utcában lévő toborzóirodában történt. A sorozóbizottság elé erőszakkal előállított fiatalember az iroda második szintjén lévő helyiségből menekülve átpréselte magát az ablak…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com