Március 17-re tűzték ki az orosz elnökválasztást

    A moszkvai felsőház 2024. március 17-re tűzte ki az orosz elnökválasztást – írja az MTI. A határozatot egyhangúlag, 162 szenátor szavazatával fogadták el. Andrej Klisasz, a ház alkotmányos törvényhozási és államépítési bizottságának elnöke a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek elmondta, hogy a választási kampányt a határozat közzététele indítja el. Az orosz Központi Választási Bizottság ezután tíz…

    Részletek

    Joe Biden: Ez politikai zsarolás

    Az Egyesült Államok elnöke az X-en (korábbi Twitter) írt egy posztot arra reagálva, hogy az éjjel a szenátusban nem hagyták jóvá az Ukrajnának szánt újabb támogatásokat. A republikánusok a kongresszusban azzal fenyegetőznek, hogy megvonják a támogatást Ukrajnától, amennyiben nem tudják áterőltetni a radikális és pártos határpolitikájukat. Ez tiszta és egyszerű politikai zsarolás – írta, hozzátéve:…

    Részletek

    Teljes határblokádra készülnek a szlovák fuvarozók

    A szlovák fuvarozók arra készülnek, hogy teljes blokád alá veszik a Felsőnémeti-Ungvár határátkelőt a be és kiléptető irányban írja az ua-reporter. A portál az UNAS vagyis a szlovák fuvarozók szövetsége sajtószolgálatától származó információra hivatkozik. E szerint a fuvarozók készek bekeményíteni és teljesen lezárni a teherforgalom elől az egyetlen erre alkalmas szlovák-ukrán határátkelőt, amennyiben nem születik…

    Részletek

    Az ukrán férfiakat hazaküldenék Németországból

    A Bundestagban bejelentették, hogy az ukrajnai férfiaknak haza kell térniük. Azok az ukrán férfiak, akik a háború kezdete óta Németországban tartózkodtak, és mozgósítás alá eshetnek, azt javasolják, hogy menjenek haza. Jól kiegészíthetik a fegyveres erők sorait, és helyettesíthetik azokat a honfitársaikat, akik a háború kezdete óta a fronton vannak. Az ukrajnai háború kezdete óta nemcsak…

    Részletek

    Az amerikai szenátus egyelőre nem szavazta meg az Ukrajnának nyújtandó segítséget

    Az amerikai szenátus egyelőre nemmel szavazott azzal a törvénnyel kapcsolatban, amely lehetőséget adna Ukrajna további támogatására, adja hírül a Korrespondent. Az amerikai szenátus republikánusai a december 6-án tartott eljárási szavazáson blokkolták az Ukrajnának, Izraelnek és Tajvannak nyújtott 106 milliárd dolláros segélyt tartalmazó kiegészítő finanszírozási törvényjavaslatot, amelyből 61 milliárdot Ukrajna kapott volna. Hatvan szavazatra volt szükség…

    Részletek

    Orosz csapatszállító helikoptert lőhetett ki az ukrán hadsereg

    Egy orosz csapatszállító helikopter megsemmisítéséről hozott nyilvánosságra videót az ukrán hadsereg – írja az Ukrajinszka Pravda. A felvételen, amelyet egy a közelben lévő felderítő drónról rögzítettek, az látható, ahogyan az ukrán rakétaerő egyik egysége csapást mér egy mezőn landolt orosz helikopterre. A jelentés szerint a csapást amerikai fejlesztésű HIMARS-rakétákkal hajtották végre december 6-án, ugyanakkor a…

    Részletek

    Az Egyesült Államok újabb 175 millió dolláros katonai segélyt küld Ukrajnának

    Az Egyesült Államok 175 millió dollár új katonai segélyt jelentett be Ukrajna számára az ország védelmi szükségleteinek biztosítására szerdán – írja az Ukrajinszka Pravda. Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint az újabb csomag tartalmaz a többi között légvédelmi és HIMARS rendszerekhez való rakétákat, tüzérségi lövedékeket, továbbá egyéb páncéltörő fegyvereket. A kongresszus eddig összesen körülbelül 111 milliárd…

    Részletek

    A francia elemző már tudja, mi lesz a vége Macron és Orbán találkozójának

    A francia politikus és elemző szerint Emmanuel Macron nem fogja győzködni Orbán Viktort. Emmanuel Macron francia elnök nem fogja meggyőzni Orbán Viktort a csütörtöki, párizsi találkozójukon arról, hogy változtasson álláspontján Ukrajna EU-tagságának ügyében – jelentette ki Francois Asselineau, a Francia Köztársasági Népi Unió párt vezetője a RIA Novosztyi megkeresésére. A politikai elemző úgy véli, egyrészt…

    Részletek

    Lecsapott az ukrán Nemzeti Gárda: sosem látott veszteséget okozhattak Oroszországnak

    Ukrán források tették közzé egy videót egy állítólagos Sz-350 Vityaz légvédelmi rakétarendszerhez tartozó indítóállomás megsemmisítéséről. A felvételt egy ukrán Telegram-csatorna osztotta meg, amely egyben azt is állította, hogy az ukrán Nemzeti Gárda egységei ezen kívül megsemmisítettek 8 személyszállító járművet, 1 teherautót, egy Osza légvédelmi egységet, és három darab elektronikus hadviselésre kifejlesztett eszközt – írja a…

    Részletek

    Moszkva népszavazást fontolgat Ukrajna Oroszországhoz való csatolásáról

    A Duma védelmi bizottságának elnökhelyettese szerint Ukrajna már „megszűnt államként létezni” – írja a Mandiner. „Ukrajna Oroszországhoz való csatlakozásának kérdéséről a Krím lakosainak példáját követve népszavazáson kellene dönteni.” Ezt szerdán, december 6-án jelentette ki a Duma védelmi bizottságának elnökhelyettese, Jurij Svytkin, válaszul Chris Murphy amerikai szenátor szavaira a félsziget esetleges orosz fennhatóság alá való visszatéréséről….

    Részletek
    WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com