Barbár terrorcselekmény volt az ukrán hadsereg Donyeck elleni támadása, és a nemzetközi szervezeteknek és a kormányoknak el kell ítélniük Kijev akcióit, közölte vasárnap az orosz külügyminisztérium, amelynek szóvivője bejelentette, hogy a történteket meg fogja vitatni az ENSZ Biztonsági Tanácsa.
„A donyecki békés létesítményekre mért embertelen, civilek megölését célzó csapások, és a legcivilizáltabb nyugatiak részvétele ebben (…) – mindez az ENSZ Biztonsági Tanácsa megbeszélésének tárgya lesz, amelyen Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is részt vesz” – mondta jelentette ki Marija Zaharova külügyi szóvivő a Rosszija-1 televíziócsatornán.
Közölte, hogy a Lavrov vezette orosz küldöttség már úton van New Yorkba.
Az orosz diplomáciai tárca által kiadott állásfoglalás értelmében „az Egyesült Államok és csatlósai által támogatott neonáci kijevi rezsim ismét barbár terrorcselekményt követett el Oroszország békés lakossága ellen” és Moszkva kategorikusan elítéli ezt a „hitszegő csapást” a polgári lakosság ellen. A minisztérium szerint a Nyugat „féktelen vágya”, hogy az „ukrán bábok keze által” stratégiai vereséget mérjen Oroszországra, egyre vakmerőbb akciókra készteti Kijevet, beleértve a terrorcselekményeket, a humanitárius jog tömeges megsértését és háborús bűncselekményeket.
Az orosz külügyminisztérium ezzel kapcsolatban Ukrajna elítélésére szólította fel az összes felelős kormányt és az illetékes nemzetközi szervezetet.
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- További háborús hírek