Magyarország továbbra sem fog részt venni az ukrajnai fegyverszállításban, ugyanakkor nem is gátolja meg, hogy más európai uniós tagállamok így tegyenek, de a kormány ennek semmilyen pénzügyi terhét nem hajlandó vállalni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-s külügyi tanács ülését követő sajtóértekezletén arról számolt be, hogy először is az ukrajnai helyzet volt napirenden, amelynek tárgyalása során kiderült, hogy
a hangulat az új évben is a régi, Brüsszelben továbbra is „háborús pszichózis” uralkodik.
Sérelmezte, hogy a tagországok még mindig nem hajlandók hátrahagyni az eddigi kudarcos stratégiát, annak ellenére sem, hogy az elmúlt hetek is bizonyították annak elhibázottságát.
„Ez a stratégia kudarcot vallott, ennek a háborúnak a csatatéren semmifajta megoldása nincsen, annál többen halnak meg és annál nagyobb a pusztítás mértéke, minél tovább tart ez a háború” – emelte ki.
Kiábrándítónak nevezte az Európai Külügyi Szolgálat részéről beterjesztett új javaslatot, amelynek alapján idénre ötmilliárd eurós keretet állítanának fel az Európai Békekereten belül a fegyverszállításra Ukrajnának, majd ezt évről-évre hosszabbíthatnák.
Noha szavai szerint ez egy fokkal lágyabb, mint a korábbi javaslat, de a gondolatvilág nem változott, és a közösség ezzel is megerősítené, hogy hosszú távra elköteleződött a háború mellett. Ennek kapcsán arra is kitért, hogy a szóban forgó javaslat értelmében Magyarországra 23 milliárd forint értékű befizetés jutna.
„Magyarország számára teljesen elfogadhatatlan, hogy a fegyverszállításnak újabb lendületet adjunk. Magyarország eddig sem szállított fegyvereket, ezután sem fog fegyvereket szállítani, és semmilyen olyan döntésben nem hajlandó részt venni, amely a fegyverszállítások növelését eredményezi” – húzta alá.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy ugyanakkor a kormány nem tudja és nem is akarja megakadályozni a többi tagállamot abban, hogy fegyvert szállítsanak, ez ügyben a saját választópolgáraik felé kell majd elszámolniuk.
„Egészen biztosan nem fogunk újabb 23 milliárd forintot a magyar adófizetők pénzéből egyetlen év leforgása alatt arra fordítani, hogy mások fegyvereket küldjenek Ukrajnába, amely meghosszabbítja a háborút, meghosszabbítja a szenvedést, még több ember fog meghalni, még nagyobb lesz a pusztítás” – összegzett.
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- További háborús hírek