A Miniszteri Kabinet 34 millió hrivnyát különített el egy orosz fogolytáborra

A kormány a tartalékalapból 34 millió hrivnyát különített el az Igazságügyi Minisztériumnak az egyik orosz fogolytábor felújítására, – tájékoztat a Kormányzati honlap. „A hadiállapot ideje alatt a hadifoglyok fogva tartásával kapcsolatos intézkedések végrehajtására fordított kiadások az állami költségvetés tartalékalapjának forrásaiból fedezhetők. A kormány erről 2024. január 23-i ülésén döntött. Ugyanezzel a határozattal a Miniszteri Kabinet…

Részletek

A takarítás, mint munka – Meg lehet élni belőle?

Számos olyan betanulható munka van, amelyhez nem kell különösebb végzettség. A takarítás a könnyű fizikai munkák közé tartozik, és többnyire nincsenek különösebb elvárások az iskolázottságot illetően.  Általában sokkal jobban lehet vele keresni, mint más betanított munkákkal, különösen nagy értéke van ennek a nagyvárosokban, ahol a rohanó életmód megköti az emberek kezét, és nem marad idejük…

Részletek

Hol és mennyiért dolgozhatnak az ukrán menekültek

Arról közöl összeállítást az rbc.ua, hogy milyen munkalehetőségeik vannak az EU-ban az ukrajnai menekülteknek, akik nemcsak a segélyekre számítanak, hanem dolgozni is akarnak. Az írásban nem szerepel a magyarországi helyzet, mivel az ukrán portál szerint az nem szerepel az ukránok körében népszerű menedéket kínáló uniós tagállamok sorában. Így Németország, Lengyelország, Csehország, Hollandia, Románia és Litvánia…

Részletek

Ukrajna már elveszítette a drónok háborúját

Az orosz–ukrán háború kezdeti előnyéből óriási hátrány lett Ukrajna számára, hogy a korábban alkalmazott taktikáit lemásolta az orosz hadsereg, és a nagyobb számú, modernebb drónok segítségével hatékonyabban tudja visszaszorítani az ukrán sereget. Ukrajna mára óriási hiányban szenved: a katonák, a pénz, a fegyverek mind-mind olyan dolgok, amelyek nélkül az orosz–ukrán háború hamarosan véget érhet. Ukrajna…

Részletek

Kuleba: Nem Moszkvát támadnánk a Taurus rakétákkal

Dmitro Kuleba külügyminiszter továbbra is abban reménykedik, hogy Ukrajna képes lesz meggyőzni a német kormányt az Ukrajna számára szükséges nagy hatótávolságú Taurus rakéták átadásáról – írja az RBC Ukraine. Kuleba arról tájékoztatott, hogy jelenleg is folynak a tárgyalások a német kormánnyal. Minden a politikai körülményektől, a front tényleges igényeitől, valamint a frontvonal követelményeitől függ –…

Részletek

Ukrán rendőrfőnök: a rendőrök készek a frontra menni

Ivan Vihivszkij, az Ukrán Nemzeti Rendőrség vezetője egy interjúban beszélt arról, hogy az állomány tagjai készen állnak arra, hogy a frontra vezényeljék őket írja a kontrakty.ua. A rendőrfőnök szerint anomális helyzet alakult ki Ukrajnában a háború miatt. A rendőrségnek azonban mindeddig sikerült felügyelni a közbiztonságot és kordában tartani a bűnözést. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy…

Részletek

600 kilométert gyalogoltak ukrán kommandósok, hogy orosz bombázókat semmisítsenek meg

Mélyen Oroszország területén hajtott végre diverzáns akciót egy ukrán egység tavaly augusztusban, vezetőjük posztumusz kitüntetésben részesült. Posztumusz kitüntetésben részesült Oleg Babij, az ukrán hadsereg egyik különleges felderítő egységének parancsnoka, közölte a védelmi minisztérium. Az Ukrajna Hőse kitüntetést egy tavaly augusztusi diverzáns akció végrehajtásáért kapta Oleg Babij, aminek részleteiről eddig nem tudhatott a nagy nyilvánosság. A…

Részletek

Berlin nem képes egyedül fenntartani Ukrajna védelmi képességeit

Németország hosszú távon nem képes egyedül fenntartani Ukrajna védelmi képességeit, másoknak is növelniük kell kétoldalú alapon nyújtott hozzájárulásaikat – jelentette ki Christian Lindner német pénzügyminiszter. „Nem fogadható el az, hogy Németország többet tesz Ukrajna megsegítésére, miközben mások kevesebbet tesznek” – hangoztatta Lindner kedden a Német Gazdaság Kelet-európai Egyesületének (OAOEV) rendezvényén. A német szabaddemokrata politikus azt…

Részletek

Egyes városokban pénzjutalommal motiválják a hadköteleseket

A hadsereghez való csatlakozást motiválására irányuló munka jelenleg is több irányban folyik Ukrajnában, azonbelül az önkormányzatok szintjén is. Egyes nagyvárosokban „ösztönző” kifizetéseket ígérnek azoknak, akik úgy döntenek, hogy csatlakoznak a védelmi erőkhöz. Az ArmyInform című kiadvány elárulta, hol ígértek már ilyen forrásokat. Odesszában a pénzjutalom kifizetéséről szóló határozatot tavaly november 29-én fogadta el a városi…

Részletek

Belgium 611 millió eurós katonai segélyt küld az ukránoknak

Rusztem Umerov védelmi miniszter hétfőn telefonon egyeztetett belga kollégájával Ludivine Dedonderrel – írja a Korrespondent. Az ukrán tárcavezető a megbeszélést követően arról számolt be, hogy a belga szövetségi kormány azt tervezi, hogy egy 611 millió euró értékű katonai felszerelést tartalmazó segélycsomagot hagy jóvá a 2024-es évre, emellett hosszú távú kötelezettséget vállal az ukrán haderő modernizációjának…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com