Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Megszavazta Svédország NATO-csatlakozását a török parlament

A török parlament plenáris ülése kedden este jelentős többséggel megszavazta Svédország NATO-csatlakozását.

A csatlakozási jegyzőkönyvet még Recep Tayyip Erdogan elnöknek is alá kell írnia, illetve a török hivatalos lapban is közzé kell tenni ahhoz, hogy hatályba léphessen.

Az előterjesztést – több mint négyórás vitát követően – 287 képviselő támogatta 55 ellenében és négy tartózkodás mellett, miután

a török parlament külügyi bizottsága december végén már rábólintott Svédország NATO-csatlakozására.

Recep Tayyip Erdogan török elnök pártja, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), valamint szövetségesei többséggel bírnak a törvényhozásban. Ulf Kristersson svéd miniszterelnök a szavazás eredményére reagálva kijelentette, hogy hazája egy lépéssel közelebb került a NATO-tagsághoz.

„Egy lépéssel közelebb vagyunk a teljes körű NATO-tagsághoz” – írta az X-en a svéd kormányfő. „Pozitív fejlemény, hogy Törökország Nagy Nemzetgyűlése (Büyük Millet Meclisi) Svédország NATO-csatlakozása mellett szavazott” – tette hozzá.

Ankara a svéd csatlakozás jóváhagyásáért cserébe korábban közölte: határozottabb fellépést vár Stockholmtól a terrorizmus elleni harc területén, elvárja például a Törökország által terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) Svédországban élő tagjainak kiadását.

Erdogan december közepén mindemellett ahhoz kötötte Svédország NATO-csatlakozását, hogy az amerikai kongresszus hagyja jóvá 40 darab új F-16-os amerikai harci repülőgép és alkatrészek eladását Törökországnak.
Az amerikai kongresszus eddig még nem hagyta jóvá a harci repülőgépek eladását Törökországnak. Az észak-atlanti szövetség minden tagjának hozzá kell járulnia egy új tagország felvételéhez.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com