Nem engedték be a TEK-et Ukrajnába Szijjártó Péterrel – állítja az ukrán sajtó

Egy ukrán sajtóértesülés szerint a külügyminisztert ért halálos fenyegetés dacára nem kísérhették el a Terrorelhárítási Központ (TEK) tagjai Szijjártó Pétert Ukrajnába. A tárcavezető közlése viszont arra enged következtetni, hogy ott voltak vele a fegyveresek, még ha a határ túloldalán készült fotókon, videókon nem is láthatóak áll az index hírében.

Korábban írtunk arról, hogy a külügyminisztérium szerint Szijjártó Péter halálos fenyegetést kapott egy, az ukrajnai külképviseletre érkezett levélben. A találkozó előtt Szijjártó azt mondta: biztos nem lesz gond, mert imádkoznak érte.
A külügyminiszter rendőrségi helikopterrel indult útnak hétfőn, a találkozó után pedig egy Facebook-posztban meg is köszönte a TEK munkáját.

A bejegyzésben azt írta:

A Terrorelhárítási Központ csapata vigyázott rám, nagyon köszönöm!

Csakhogy kedden megjelent egy olyan sajtóértesülés, miszerint

a TEK-esek legfeljebb Magyarország területén védhették meg Szijjártó Pétert.

A Jevropejszka Pravda a találkozót elemző cikkében írt erről. Egyrészt megjegyezték, hogy a külügy által említett halálos fenyegetés létezésére vonatkozóan egyelőre nem láttak kézzelfogható bizonyítékot. Ezután ismertették Szijjártó hétfő esti Facebook-posztját, amellyel kapcsolatban azt írták:

De van egy apróság. A magyar különleges fegyveres erők nem léphettek be Ukrajnába. Tehát Magyarországon ültek, és megvárták, hogy a miniszter visszatérjen, csak azért, hogy elkészülhessen velük a közös fotó. Hogy megmutassák azt a fenyegetést, amelyet sikerült leküzdeni. Viszont úgy döntöttek, hogy erről a részletről nem tájékoztatják a magyar társadalmat.

Arra már nem tértek ki, hogy az információ honnan származik, vagy miért ne engedték volna be a TEK-eseket Ukrajnába.

Megnéztük az ukrajnai látogatásról készült fotókat-videókat, és tény, hogy egyszer sem láttunk rajtuk azokat a felfegyverzett TEK-eseket, akik a fenti fotókon szerepelnek. Egy videórészleten látszik ugyan egy TEK-jármű, valamint Hajdu János rendőr altábornagy, a TEK főigazgatója is, de ez a felvétel a jelek szerint még a határ magyar oldalán készült (a videó későbbi részletében látható a záhonyi határátkelőn való áthaladás is).

Megjegyzendő még, hogy azt szó szerint Szijjártó sem írta az említett posztban, hogy a TEK Ukrajnába is ment volna vele (bár a bejegyzés időzítéséből, megfogalmazásából, illetve a halálos fenyegetés előzményéből egyértelműen erre lehetne következtetni)…

…A hazai sajtóban megjelent egy olyan információ is, miszerint az állig felfegyverzett TEK-esek mindvégig bevetésre készen ültek a kocsikban a kárpátaljai látogatás alatt – és lényegében erre enged következtetni az újabb videó is.

A kárpátaljai kormányzó, Viktor Mikita is több fotót megosztott a találkozóról. Ezek között vannak olyanok is, amelyeken az látható, amint Ungváron, az elesett katonák emlékére rendezett tiszteletadáson vesz részt Szijjártó Péter és ukrán kollégája.

Több fotón is leginkább a háttérben látható, ahogy TEK-es karszalagot viselő személyek kísérik a magyar diplomatát.


Református

Népszerű tartalom

Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com