Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
Zelenszkij: Trump béketervének nemcsak véget kell vetnie a háborúnak, de meg is kell előznie egy újabb agressziót
Podoljak szerint Ukrajnának jó lenne egy amerikai–orosz háború
Telefonon beszélt egymással Trump és Putyin

Ferenc pápa húszezer ember előtt mondott beszédet az ukrajnai háború évfordulóján

Az ukrajnai háború Európának nemcsak a területét pusztítja, hanem globális félelem- és gyűlölethullámot is teremtett – mondta Ferenc pápa az ukrajnai háború második évfordulójára emlékezve vasárnap.

A pápa kijelentette, fájdalmas az emlékezés a 2022. február 24-én kezdődött háború évfordulóján. Hangsúlyozta, hogy a konfliktus mostanáig számtalan ártatlan áldozatot követelt, sebesültet, pusztítást, gyötrelmet, könnyeket okozott. Megjegyezte, hogy a háború „borzalmasan hosszú ideje tart, és még nem látni a végét” – idézi az MTI.

A katolikus egyházfő a szokás szerint a Szent Péter téren mondott beszéde végén emlékezett meg az évfordulóról, a Vatikán adatai szerinthúszezer hallgató előtt.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com