Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Marco Rubio: Az orosz–ukrán háború lesz a müncheni konferencia fő témája
Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke

Macron szerint nem kizárt, hogy francia katonákat küldenek Ukrajnába

Nincs ugyan konszenzus a szövetségesek között katonai csapatok Ukrajnába küldéséről, a kérdést azonban nem lehet kizárni – jelentette ki a francia elnök hétfőn este, a kijevi vezetés támogatására összehívott konferencián.

„Nincs konszenzus ezen ponton arról, hogy hivatalos formában szárazföldi csapatokat küldjünk” – mondta Emmanuel Macron egy, a kijevi vezetés támogatására összehívott konferenciát követően, amin mintegy húsz ország képviselői vettek részt.

„Semmit sem szabad kizárni. Mindent meg fogunk tenni, amit meg kell tennünk, hogy Oroszország ne győzzön”

– hangsúlyozta.

Mindemellett úgy fogalmazott, hogy Franciaország fenntartja a stratégiai bizonytalanságot a kérdésben. Macron ugyanakkor nem említette, mely országok fontolgatják csapatok küldését.

Mint mondta, a tanácskozáson egy olyan koalícióról döntöttek, amely olyan rakétákkal látná el Ukrajnát, amelyekkel mélyen az orosz vonalak mögött tudnának csapásokat mérni. Rövid távon pedig saját készletekből küldenének további lőszereket a kijevi vezetésnek. Francia Mirage harci repülők küldéséről nem született döntés, de még megvizsgálják, milyen francia harceszközök válhatnak Ukrajna javára – tette hozzá.

Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnök arról beszélt, hogy Hollandia 100 millió euróval kész hozzájárulni egy cseh kezdeményezéshez, amelynek keretében tüzérségi lőszereket vásárolnának Ukrajnának a világ különböző országaitól.

„Remélem más országok is csatlakozni fognak”

– húzta alá Rutte, akire sokan a NATO főtitkári tisztség várományosaként tekintenek. Hozzátette, hogy a lőszereket biztosító országok kérésére nem fogja megnevezni, mely országokról van szó.

Petr Fiala cseh miniszterelnök szintén a konferenciát követően arról beszélt, hogy mintegy 15 ország mutatott érdeklődést kezdeményezés iránt.
António Costa portugál miniszterelnök közölte, hogy a párizsi tanácskozás résztvevői felkérték védelmi minisztereiket, hogy az elkövetkezendő tíz napban terjesszenek elő javaslatokat, miként lehetne több lőszert szállítani Ukrajnának.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com