Hadiadót vezetnének be a magánvállalkozások számára Ukrajnában

Az Ukrán Miniszteri Kabinet olyan törvénytervezetet készít elő, amely többletbevételt biztosít a költségvetésnek. Ezzel katonai adót vetnének ki az egyéni vállalkozók számára. A Legfelső Tanács pénzügyi bizottságának vezetője, Danilo Hetmancev erről a telemaraton adásában nyilatkozott. Emlékeztetett rá, hogy a pénzügyminisztérium azon dolgozik, hogy 44 milliárd hrivnyával növelje az államháztartás bevételeit. Ezt a hadiadó további emelésével…

Részletek

Ukrajna már tervezi a háború utáni nyitást

Ukrajna ezen a héten kampányt indít a nemzetközi utazókat célozva, már a háború utáni időszakra gondolva. A turisztikai hivatal azt szeretné, ha az országra nemcsak úgy gondolnánk, mint háború sújtotta övezetre, hanem úgy is, mint amelyet a látogatásunkkal támogathatunk majd. Mariana Oleskiv, az ukrán turisztikai hivatal elnöke az Independentnek adott interjújában beszélt minderről. Mint elmondta,…

Részletek

Még egy évig meghosszabbítaná az EU-Ukrajna közúti szállítási megállapodást az Európai Bizottság

A gyakorlati tapasztalatokra hivatkozva módosítaná és még egy évvel 2025 végéig meghosszabbítaná az EU-Ukrajna, illetve EU-Moldova közötti közúti szállítási megállapodást az Európai Bizottság, ilyen tartalmú javaslatot küld a tagállamokat tömörítő Tanács felé – jelentette be szerdán a brüsszeli testület. A közlemény úgy fogalmaz: a Bizottság figyelembe vette a jelenlegi EU-Ukrajna közlekedési megállapodás végrehajtásából levont tanulságokat….

Részletek

Meglepő közleményt adott ki a fehérorosz belügyminisztérium

Külföldi hírszerzési szolgálatok beloruszokat próbálnak toborozni az interneten oroszországi terrorakciókra – közölte az MTI hétfőn Andrej Ananenka, a minszki belügyminisztérium szervezett bűnözés és korrupció elleni részlegének vezetőjére hivatkozva írja az index. „Idegen államok hírszerző szolgálatai – Ukrajna, Lengyelország hírszerzései – a mi állampolgárainkat használják bűncselekmények elkövetésére a Belorusz Köztársaság és jórészt az Oroszországi Föderáció területén…

Részletek

Szlovákiában meghosszabbították az ukrán menekültek segélyezését

Az ua-reporter értesülése szerint Szlovákiába újabb egy évre meghosszabbították az ukrajnai menekültek számára kidolgozott segélyezési programot. Az információ szerint a menekültek 2025 március 4-ig élvezhetik a szlovák kormány által nyújtott kedvezményeket. Az ideiglenes menekültjogi státusz biztosítja az ukrán állampolgárok számára a munkához való jogot. Ezen kívül szabadon tanulhatnak a középiskolákban és a szlovákiai egyetemeken, kedvezményesen…

Részletek

Közel húsz dollárral nőtt az ukránok középkeresete

Mint arról az ukrán állami statisztikai szolgálat adatai nyomán beszámol az rbc.ua a múlt évben mintegy húsz dollárral egyenértékű összeggel nőtt az ukrajnai munkavállalók havi átlagfizetése. Az információ szerint a múlt évben 17 442 hrivnyára nőtt az ukránok középkeresete, ami 17,5 százalékkal nagyobb, mint 2022-ben. A dollár árfolyamát figyelembe véve ez 18 dolláros növekedést és…

Részletek

Ukrán kormányfő: idén legalább 37 milliárd dollár pénzügyi segítségre van szüksége Ukrajnának

Ukrajnának legalább 37 milliárd dollárnyi külső pénzügyi segítségre van szüksége 2024-ben – jelentette ki Denisz Smihal ukrán miniszterelnök hétfői kijevi sajtótájékoztatóján az MTI szerint. A teljes körű háború első két évében több mint 75 milliárd dollárnyi külföldi segélyt kaptunk. Valójában kizárólag hazai forrásokat költünk az ország védelmi biztonsági szükségleteire – mondta a kormányfő. Szavai szerint…

Részletek

ENSZ: 65 ezer ukrán menekült maradt Magyarországon

31 humanitárius szervezet 42,2 millió dollárt kér Magyarországon az ukrajnai menekültek támogatására. Orosz–ukrán háború két évvel ezelőtti kitörése óta több mint egymillió menekült érkezett Magyarországra, csak tavaly 97 ezer. A többségük tovább utazik, de több mint 65 ezren itt maradnak – számolt be az Infostart.hu. „Eddig mintegy 41 ezer ember kért, és jórészt meg is…

Részletek

Pattanásig feszült a német–francia viszony Ukrajna miatt

A németek szerint a franciák nem veszik ki a szerepüket a háborúból. Párizs erre felfedte a lapjait. Németország mindent megtett azért, hogy a hétvégén kirobbant hatalmas lehallgatási botrányt valahogy megpróbálják elfeledtetni az emberekkel, ezért azzal vádolták meg Franciaországot, hogy nem veszi ki eléggé a részét Ukrajna megsegítéséből. Erre a franciák annyit tettek, hogy nyilvánosságra hozták,…

Részletek

Törökország és Kína is tárgyalást sürget az oroszokkal, Ukrajna nem zárkózik el

A török külügyminiszter őszintén beszélt Szergej Lavrovval, a kínai követ inkább a Nyugatnak üzent – írja a Mandiner. Hakan Fidan török külügyminiszter az Antalyai Diplomáciai Fórum végén – amely többek között Orbán Viktor magyar miniszterelnök részvételével zajlott – beszámolt arról: pénteken találkozott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, és tűzszünetet javasolt neki az orosz-ukrán háborúban. „Ukrajna ügyében…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com