Készen állhat az oroszok űratombombája

Mike Turner, az Egyesült Államok képviselőháza hírszerzési bizottságának elnöke múlt héten rejtélyes figyelmeztetést adott ki a titkos orosz katonai képességek által jelentett „komoly nemzetbiztonsági fenyegetésről”, amely az ohiói republikánus képviselő szerint aggodalomra ad okot. Az aggodalom még inkább elmélyült, amikor John Kirby, a Fehér Ház szóvivője megerősítette, hogy Moszkva „aggasztó” műholdellenes fegyvert fejleszt. Hamarosan több hírügynökség, például a The New York Times is arról számolt be, hogy Moszkva esetleg nukleáris fegyver űrbeli bevetésére készül.

Egy ilyen fegyver célja a kommunikációra és felderítésre használt kiterjedt műholdrendszerek megsemmisítése lehet. Az ilyen típusú űrrendszerek kiiktatása csökkentené az ukrán védelmi erők hatékonyságát, amelyek nagymértékben támaszkodnak a kereskedelmi műholdas kommunikációra és képalkotásra.

Ez az amerikai hadsereg és szövetségesei hatékonyságát is csökkentené, amelyek hasonlóan függenek ezektől a rendszerektől. Oroszország döntése, hogy atomfegyvert robbant az űrben, szinte biztosan hatással lenne a Kreml műholdjaira is.

De még ha Oroszország soha nem is használna nukleáris űrfegyvert, Moszkva új nyomásgyakorló eszközként tekinthetne annak bevetésére, egy olyan Damoklész kardjaként, amelyet minden más állam űrrendszere fölé tudna függeszteni. És az orosz kalkulációt nehéz kiszámítani

– írja a Foreign Affairs hasábjain megjelent elemzésében Aaron Bateman, a George Washington Egyetem docense és az intézmény űrpolitikai intézetének tagja.

Moszkva és Washington a hidegháború óta tesztel műholdellenes fegyvereket, de ha Oroszország nukleáris fegyvert telepítene az űrbe más műholdak megtámadására, az példa nélküli fejlemény lenne, és egyértelműen megsértené az 1967-es, világűrről szóló szerződést. A Kreml számára azonban a jogsértés költségei meghaladhatják az előnyöket. A Moszkva által bemutatott műholdellenes fegyverek nem képesek hatékonyan megsemmisíteni a magáncégek tulajdonában lévő és általuk üzemeltetett kiterjedt műhold-konstellációkat.

EGY NUKLEÁRIS ANTISZATELLIT-FEGYVER AZONBAN EGY CSAPÁSRA NAGYSZÁMÚ ILYEN MŰHOLDAT TUDNA HASZNÁLHATATLANNÁ TENNI.

Ha az orosz tisztviselők úgy döntenek, hogy bevetik ezt a fegyvert, Washingtonnak nincs megfelelő lehetősége arra, hogy megállítsa őket.

Vissza a jövőbe

Bár a műholdak elleni űrrendszerek futurisztikusnak tűnnek, Moszkva és Washington már több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a fejlesztésükben. A hidegháború idején Moszkva úgy vélte, hogy nem nukleáris, műholdellenes fegyverei elegendők a kulcsfontosságú amerikai műholdak megsemmisítéséhez. A hidegháborút követő időszakban azonban a sokkal nagyobb műholdrendszerek kialakítása kevésbé használhatóvá tette ezeket a fegyvereket.

A műholdak elleni fegyverek már az űrkorszak hajnalán megjelentek. Alig két évvel a szovjet Szputnyik indítása után, 1957-ben az Egyesült Államok már tesztelt egy repülőgépekről indítható műholdellenes fegyvert, amely nukleáris robbanófejet használt volna a célpont megsemmisítésére. Ez azonban soha nem vált az amerikai arzenál részévé, köszönhetően az Eisenhower-kormányzat visszafogott hozzáállásának az űrfegyverekhez. Ez az óvatosság előrelátó volt. A pontosabb rakéták megjelenése előtt a pályán keringő műholdak megsemmisítéséhez nukleáris robbanófejre volt szükség, és a nagy magasságban végrehajtott nukleáris detonációk bebizonyították, hogy az űrben lévő sugárzás nem válogat a tárgyak között. 1962-ben az egyik ilyen robbanás után, a Starfish Prime nevű nukleáris kísérletben a Föld körüli pályán lévő műholdak közel egynegyede megsérült – köztük egy brit tudományos műhold is.

Az 1960-as évek elején az amerikai döntéshozók attól tartottak, hogy a Szovjetunió orbitális pályán fog atomfegyvereket bevetni – azaz egy nukleáris fegyvert indítana az űrbe déli pályán a Déli-sark fölött, hogy elkerülje az Északi-sark körül elhelyezett, amerikai korai előrejelző radarokat. Mielőtt a fegyver befejezné a pályáját, visszatérne a Föld légkörébe, és eltalálná a célpontját. A Kennedy-kormányzat 1963-ban válaszul a csendes-óceáni Johnson-szigetre telepített nukleáris rakétákat, amelyek képesek voltak megsemmisíteni a légkörbe visszaérkező nukleáris fegyvereket. Azonban az Egyesült Államok fokozódó vietnámi szerepvállalása megszorította a védelmi költségvetést, és a tisztviselők aggódtak amiatt, hogy a nukleáris antiszatellit-fegyverek sugárzása válogatás nélkül elpusztítaná az amerikai és a szövetséges műholdakat is. Ennek eredményeként a 437-es programot 1975-ben leállították.