Az oroszok Koszovóval példálóznak a háború kapcsán

A szerb köztársasági elnök szerint Szerbia rendkívűl nehéz helyzetben van. Úgy véli, a nyugati hatalmak azért támogatják Koszovót Szerbiával szemben, mert ezzel kiveszik az aduászt Putyin kezéből – írja a Magyar Nemzet. Szerbia politikai helyzete jelenleg roppant komplikált. Ezt mondta a nyilvánossághoz intézett beszédében Alekszandar Vucsics. „Attól tartok, ezúttal tényleg nem a mi hibánkból, hanem…

Részletek

Tusk: A háború valós veszély és Európa nem áll készen

Európa egy háború előtti korszakba lépett, miközben a kontinens nem áll készen a háborúra – figyelmeztetett Donald Tusk lengyel miniszterelnök a német Die Weltnek adott interjújában, felhívva a figyelmet a védelmi kiadások növelésének fontosságára – Nem akarok senkit megijeszteni, de a háború nem egy múltbéli fogalom. Ez a valóság, és két évvel ezelőtt kezdődött –…

Részletek

Közeledünk a nyári időszámításhoz, ekkor állítsa át az óráját

A Portfolio cikke szerint hivatalosan a nyári időszámítás március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart, míg a téli időszámítás kezdete október utolsó vasárnapja, a vége pedig március utolsó vasárnapja. 2024-ben ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nyári időszámítás kezdete március 31-re esik, vagyis most vasárnap kell hajnali 2:00 órakor 3:00 órára előre…

Részletek

Zelenszkij visszavonulót fújna az amerikai segély hiánya miatt

Meghallgatásra talál az ukrán elnök amerikai kongresszushoz intézett segélykiáltása? Teszi fel a kérdést a magyarhirlap.hu. Volodimir Zelenszkij úgy fogalmazott, amerikai támogatás nélkül az ukrán erők arra kényszerülnek, hogy további területeket engedjenek át Oroszországnak. A CNN pénteki cikkében emlékeztet: a Biden-kabinet több mint egy hónapja próbálja keresztülvinni a képviselőházon az általuk elfogadott 95 milliárd dolláros Ukrajnának…

Részletek

Mozgósítási botrány Kárpátalján: állítólag tőrbe csalják a fiatalokat

Az ua-reporter az Informátor írása nyomán közölte a Dnyepropetrovszk megyéből Kárpátaljára utazott Andrij Kozjura botrányos afférját a toborzóirodák munkatársaival. A hadköteles korú férfi barátja társaságában látogatóba érkezett Iszka faluban lévő ismerőseihez. Ám amikor Volócon kiszállt a vonatból, hogy a célállomásra induló buszra szálljon útját állták a toborzóiroda munkatársai. A fiatalember két nap múlva már az…

Részletek

Kirúgta három tanácsadóját és a szárnysegédjét az ukrán elnök

A március 30-án közzétett elnöki ukáz szerint Volodimir Zelenszkij menesztette három tanácsadóját és két megbízottját írja az rbc.ua. Az elnök hivatalos weboldalán 210, 211 és 212 számmal megjelent rendelet értelmében kirúgta Mihajlo Raduckij, Szerhij Trofimov és Oleg Usztenko állományon kívüli tanácsadókat, Rajtuk kívül a menesztettek sorsára jutott Aljona Verbicka, a katonák jogait védő főmegbízott és…

Részletek

Jelenleg nem fogják emelni a villamosenergia-tarifákat – Haluscsenko

Az energiatárca jelenleg nem fontolgatja az áramdíjak emelését. A hírt Herman Haluscsenko energiaügyi miniszter közölte. „Tavaly emelték a tarifákat az energiaszektort ért nagyszabású támadások következtében. E döntés nélkül nem állítottuk volna helyre energiaellátásunkat, és nem úgy telt volna a tél, ahogyan – nyugodtan, stabilan és áramkimaradások nélkül” – mondta el. „Még mindig nem tudjuk a…

Részletek

Közzétették Zelenszkij vagyonnyilatkozatát, jelentősen nőttek a bevételei

Az ukrán elnöki iroda honlapján közzétették Volodimir Zelenszkij államfő 2023-as vagyonnyilatkozatát – számolt be az Unian. Az iroda sajtószolgálata a honlapon kiadott közleményében kifejtette, hogy az ukrán elnöknek (és családjának) 2023-ban 12 millió 423 ezer 008 hrivnya bevétele volt. Ez 8,7 millió hrivnyával több, mint 2022-ban volt. A nyilatkozatból kiderült, hogy az elmúlt évben Zelenszkij…

Részletek

„Ki fogunk vérezni!” – véli az ukrán katonai szakértő

Ukrajna már elszalasztotta a pillanatot, hogy 2024-ben támadásba lendüljön. Ha például decemberben jóváhagyták volna a mozgósítási változtatásokat, a fegyveres erők ki tudták volna használni a lehetőséget. Ezt Jevhen Dikij katonai és politikai elemző jelentette ki a Telegraf cikke szerint. Dikij úgy látja: ha a mozgósítás kérdését most azonnal előrehoznák, Ukrajnának lenne ideje toborozni és felkészíteni…

Részletek

Merényletkísérletet hiúsított meg az orosz biztonsági szolgálat Dél-Oroszországban

Az orosz biztonsági szolgálat (FSZB) pénteki tájékoztatása szerint őrizetbe vették egy közép-ázsiai ország három állampolgárát, akik pokolgépes merényletet akartak elkövetni Oroszország délnyugati részén. Minderre egy héttel a 144 halálos áldozatot követelő krasznogorszki terrortámadás után került volna sor. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB) az orosz hírügynökségek által idézett közleménye szerint a szolgálat meghiúsította három, az…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com