A kárpátaljai megyei toborzóközpont a behívók kézbesítéséről pontosított

A Kárpátaljai Megyei Toborzási és Szociális Támogatási Központ pontosította a behívók átadásának részleteit. Mégpedig a közösségi oldalak által terjesztett mítoszt oszlatta el, miszerint a helyszínen kiállított behívó érvénytelen. A központ kifejtette, hogy a behívó formátumát a miniszteri kabinet 1487. számú határozata szabályozza. A dokumentum azonban nem említi a kitöltésének és kézbesítésének konkrét helyét. Ezért azt…

Részletek

Több mint száz település áll tüzérségi tűz alatt Ukrajnában

Hétfőn 56 harci összecsapásra került sor Ukrajnában, az orosz erők összesen négy rakéta- és 97 légicsapást indítottak és hajtottak végre – közölte Ukrajna Fegyveres Erőinek Vezérkara Facebook-bejegyzésben. Az oroszok 92 támadást hajtottak végre többszörös rakétakilövő rendszerekkel ukrán csapatok és lakott területek ellen, ami civil áldozatokat és sérülteket követelt. Számos többszintes épület és egyéb polgári infrastrukturális…

Részletek

Miért szüntette meg Kijev a szankciós listát?

Ukrajnában a méltóság forradalma, azaz a 2014-es Majdan után hagyományossá vált a különböző jegyzékek, listák, adatbázisok összeállítása, amelyekre szeparatisták, ukránellenes politikát folytató politikusok, újságírók vagy bloggerek nevei kerültek fel. A háború kezdete után azonban újabb listák jelentek meg. Az orosz támadást követően komoly nemzetközi szankciók léptek életbe Oroszország ellen, és ennek nyomán sok multicég fejezte…

Részletek

Fico szerint a Nyugat most Szlovákiát bünteti a „rossz” államfőválasztás miatt

A szlovák miniszterelnök él a gyanúperrel, hogy Brüsszel az uniós alapokkal fogja zsarolni az országot a nekik nem tetsző politikai változások miatt írja a mandiner. Ahogy korábban megírtuk, a nyugat-európai elit köreiben nem aratott osztatlan sikert a szlovák elnökválasztás eredménye. Most ezt a feltevést erősítette meg Robert Fico, aki úgy véli, hogy Nyugat Szlovákiát bünteti…

Részletek

„Nincs elég emberünk!” – ismerte el az ukrán szárazföldi erők parancsnoka

Olekszandr Pavljuk vezérezredes, a védelmi miniszter helyettese, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka a Facebookon intézett egy hosszú felhívást az ukrán hadköteles férfiakhoz, hogy csatlakozzanak a hadsereghez írja az index.hu. Nem számít, mennyi segítséget kapunk, hogy mennyi fegyverünk van – nincs elég emberünk! A harcjárművek nem vezetik magukat, a fegyver nem lő magától, és a drón…

Részletek

Ukrán katonák zsoldját lopta a parancsnok és néhány bűntársa

A stopor.org híre szerint az Állami Nyomozó Iroda (DBR) lefülelt egy bűnszervezetet, amelynek tagjai több mint 3,5 millió hrivnyát loptak el a katonáknak szánt zsoldból. A hír szerint a Donbászon lévő katonai egység parancsnoka és négy beosztottja alaposan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. A módszerük az volt, hogy az alakulathoz nem tartozó, fiktív személyeket írtak be…

Részletek

Új kapu nyílhat az ukrán-magyar közúti teherforgalom előtt

Az ukrán vidékfejlesztési és infrastrukturális tárca közlése nyomán írja az ua-reporter, hogy a határforgalom javítása érdekében folytatott megbeszélést Olekszandr Kubrakov ukrán miniszterelnök helyettes és Heizer Antal kijevi magyar nagykövet. A felek által folytatott megbeszélésen szó volt a Nagypalád és Nagyhódos közötti új közúti határátkelő megnyitásáról. Továbbá annak lehetővé tétele is szóba került, hogy az Asztély-Beregsurány…

Részletek

Kárpátalja szomszédját érte dróntámadás

Mint arról beszámol az rbc.ua keddre virradó reggel a Kárpátaljával szomszédos Lemberget és a hozzá tartozó régiót támadták drónokkal az oroszok. Makszim Kozickij, a Lemberg Megyei Katonai Közigazgatás elnöke elmondta, hogy az ukrán légvédelem lelőtte az összes ellenséges drónt, ami a régió légterébe lépett. Viszont a lelőtt drónok roncsai komoly károkat okoztak. A lehulló darabok…

Részletek

Kína kijelentette, hogy nem profitál Oroszország Ukrajna elleni háborújából

A kínai külügyminisztérium közölte, hogy Peking nem akart hasznot húzni az ukrajnai háborúból. A megjegyzés akkor hangzott el, amikor Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Pekingbe érkezett, hogy tárgyalásokat folytassanak, köztük a háborúról – számolt be az RBC Ukraine. Soha nem kerestünk és nem is fogunk hasznot húzni a válságból. Kína a törvényeknek és előírásoknak megfelelően szabályozza…

Részletek

Zelenszkij tanácsadója naivitásnak tartja a béketábor elképzeléseit

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója naivitásnak nevezte a világ országaiban terjedő véleményt arról, hogy a béke érdekében meg kellene egyezni Moszkvával írja az rbc.ua. Az ukrán tanácsos három fő pontban tartja naivoknak a békepárti politikusokat. A legnagyobb tévedés azt hinni, állítja Podoljak, hogy a Kreml végső szándéka megszerezni százezer négyzetkilométernyi területet. A…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com