A moszkvai védelmi tárca szerint kedvezőbb állásokat foglaltak el az orosz csapatok Kelet-Ukrajnában. Több mint 1700 ukrán drónt semmisítettek meg, miközben Kijev folytatja a drónflottája fejlesztését. Az orosz ENSZ-nagykövet kijelentette, hogy ha a Nyugat folytatja Ukrajna felfegyverzését, az könnyen terrorista-állammá válhat. Orbán Viktor miniszterelnök Marokkóban hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra is a tűzszünet és a béke pártján áll.
Szinte teljesen elszenesedett egy hőerőműnek a vezérlőpultja Kijev közelében a legutóbbi orosz légicsapás után. Moszkva szerint az elmúlt hét napban több tucat csapást hajtottak végre ukrán energiaipari létesítmények ellen. Ezzel pedig
rengeteg ukrán település áramellátást döntötték romba.
Az erőművek dolgozói mindent megtesznek, hogy legalább a döntéshozó központoknak legyen elegendő áramuk. Közben folyamatos félelemben élnek, hogy mikor esnek maguk is légicsapás áldozatává.
„A legnagyobb találat mindössze 30 méterre tőlünk csapódott be. Engem is eltaláltak az üvegszilánkok. Fel sem fogtam” – mondta az erőmű egyik dolgozója.
Oroszország a legutóbb csütörtökön hajtott végre nagyszabású támadást az ukrán infrastruktúra ellen.
Kijev és Harkiv közelében is bombáztak erőműveket,
súlyosan károsítva mindkét város áramellátását. Az orosz védelmi tárca szerint a támadásokkal csak arra adtak választ, hogy Ukrajna folyamatosan orosz ipari létesítmények ellen támadt.
A moszkvai védelmi tárca e heti hadijelentése szerint az orosz hadsereg kedvezőbb állásokat foglalt el a többi között Avgyijivka és Donyeck környékén. Eközben 95 ukrán ellentámadást vertek vissza.
Moszkva továbbá arról számolt be, hogy megsemmisítettek több tucatnyi páncélozott harcijárművet, vontatott tarackokat, valamint több mint 1700 drónt.
Az ukrán hadsereg ezalatt folyamatosan dolgozik a drónflottája fejlesztésén.
A drónok kezelőinek Ternopil régióban szervezték meg a képzését.
„Három-négy kilométerre vagyunk az orosz csapatoktól. Ha túl közel mennénk, az oroszok megtalálnának minket. Most már megfelelő távolságban vagyunk tőlük. A tüzérségünk jól működik, és mi nem fedjük fel, honnan lőnek” – mondta egy szakaszparancsnok.
Közben az orosz hatóságok azt jelentették be, hogy
egy moszkvai parkolóban felrobbant egy autó.
Az orosz média szerint a jármű az ukrán nemzetbiztonsági szolgálat egy korábbi tisztjéhez tartozott, aki már évek óta az orosz fővárosban él. A férfi maga is megsérült.
Ezalatt az Ukrajnának szállított fegyverek ismét heves vitákat okoztak az ENSZ Biztonsági ülésén.
Oroszország szerint,
ha a Nyugat folytatja Ukrajna felfegyverzését, az ország könnyen terrorista állammá válhat.
„Ha a harctéren veszít, Ukrajna terrorista állammá alakul. Az ukrán fegyveres erők nagy hatótávolságú, nyugati gyártmányú rakétákkal támadásokat hajtanak végre polgári objektumok ellen Oroszországon belül. Erről már többször beszéltünk. Csak az idei év első negyedévében 22 ezer lövedéket lőttek ki, több mint 200 civil életét követelve” – mondta Vaszilij Nyebenzja az orosz ENSZ-nagykövet.
A magyar kormány továbbra is a béke pártján áll.
Orbán Viktor Marrokóban, a Kereszténydemokrata Internacionálé vezetőségi ülésén úgy fogalmazott, hogy
az EU-ban 26 háborúpárti ország áll szemben a békepárti Magyarországgal.
Emellett felhívta a figyelmet arra, hogyan változott meg a NATO politikája az utóbbi időben. A szövetség elkezdte előkészíteni a tervet, hogy hogyan koordinálja majd Kijev pénzügyi és katonai segélyezését. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Magyarország ebből ki fog maradni.
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- További háborús hírek