Orosz kémkedés gyanújával vettek őrizetbe több embert Ukrajnában

Ukrajnában őrizetbe vettek két embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy szerelőknek álcázva magukat az ország északkeleti részén utazva katonai állásokat azonosítsanak, és ezeket az adatokat továbbítsák Oroszországba – közölte pénteken a helyi biztonsági szolgálat (SZBU). A tájékoztatás szerint az orosz erők azzal bízták meg ezeket az embereket, hogy azonosítsák az ukrán hadsereg védelmi vonalainak állásait az…

Részletek

Az USA szerint Ukrajna támogatás nélkül marad

Politico: Ukrajna amerikai támogatás nélkül maradhat az elnökválasztás előtt. Ukrajna azt kockáztatja, hogy novemberig, az amerikai elnökválasztásig megvonják tőle az Egyesült Államok további pénzügyi támogatását. Erről a Politico című napilap számolt be egy amerikai szenátor stábjába tartozó forrásra hivatkozva – írta meg a pravda.ru, olvasható a magyarhirlap.hu-n. A forrás kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy…

Részletek

Lemondott a gyanúba keveredett ukrán miniszter

Benyújtotta lemondását Mikola Szolszkij ukrán mezőgazdasági miniszter, akit illegális földügylettel gyanúsítottak meg – hozta nyilvánosságra Ruszlan Stefancsuk, az ukrán parlament elnöke a Facebookon. A házelnök hozzátette: a miniszter lemondási kérelmét a soron következő plenáris ülések egyikén fogja a törvényhozás elbírálni. Szolszkij a Facebookon erősítette meg, hogy valóban benyújtotta lemondását a parlamentnek. A tárcavezetővel szemben az…

Részletek

Profi szerszámmal az ültetés is gördülékenyebb

Gyakran bele lehet fáradni a nagyvilág és kis hazánk híreinek olvasásába. Ilyenkor sokak számára a kertészkedés jelentheti a menekülőutat. Hiszen a növények gondozása teljes figyelmet kíván, a petrezselyemzöldet nem érdekli, ki került hatalomra éppen egy országban vagy városban. Ha beköszönt a jó idő, akkor pedig egymás után nagyon sok palántát kell ám elültetni. És nagyon…

Részletek

„Szürke útlevél” a kiút a külföldön lévő hadkötelesek számára?

Mint közismert, a külföldön lévő hadköteles korú ukrajnai férfiak ezentúl csak Ukrajnában kaphatnak új útlevelet és számukra a konzuli szolgáltatásokat is korlátozták. Az anyaország útlevele nélkül is lehetőségük van azonban külföldön élni és dolgozni– ehhez az állampolgárnak úgynevezett „szürke” útlevelet vagy külföldi számára kiállított útlevelet adnak ki. A „szürke” útlevél egy ideiglenes okmány, amelyet a…

Részletek

A Védelmi Minisztérium elmondta, kézbesíteni fogják-e a behívókat külföldön

Dmitro Lazutkin elmagyarázta, hogy a toborzóközpontok külföldön való működése irreális. Az ukrán toborzóközpontok működése nem terjed ki külföldre, közölte az ukrán védelmi minisztérium szóvivője közölte április 25-én a Szvoboda Rádióban. „A védelmi tárca nem tud nyilatkozni a Külügyminisztérium egyes lépéseiről. De a behívók külföldön való átadása meglehetősen irreálisnak tűnik” – mondta Lazutkin. Elmondása szerint az…

Részletek

Amerika sem hisz az ukránokban

Bidenék nincsenek meggyőződve arról, hogy Ukrajna nyeri a háborút – írta meg a Mandiner. „A legközvetlenebb cél az ukrán veszteségek megállítása és az, hogy Ukrajna megfordítsa a harcok menetét. Ezután a cél az ukrán területek visszaszerzésének megkezdése” – mondja a Politicónak a Biden-kormányzat egyik neve elhallgatását kérő illetékese. Ugyanakkor ő maga is megfogalmazza a kételyeit:…

Részletek

Hazaküldené Litvánia az ukrán hadköteles férfiakat

A balti ország vezetése szerint Ukrajnának szüksége van mozgósítási tartalékokra. Litvánia követni akarja Lengyelország példáját a külföldön tartózkodó hadköteles ukrán férfiak ügyében – közölte csütörtökön Laurynas Kasciunas nemzetvédelmi miniszter. A politikus lengyel hivatali kollégája, Wladyslaw Kosiniak-Kamysz előző napi nyilatkozatára utalt, mely szerint Varsó kész segíteni Kijevnek a mozgósítási parancs által érintett ukrán állampolgárok hazajuttatásában. Természetesen…

Részletek

Lengyel ámokfutás: visszaküldik az ukrán fiatalokat katonának

Lengyelország kész segíteni Ukrajnának abban, hogy katonai korú férfi állampolgárai visszatérjenek és segítsék hazájukat az Oroszország elleni háborúban. Lengyelország már korábban felvetette, hogy segít Ukrajnának abban, hogy a katonai szolgálatra kötelezettek visszatérjenek hazájukba, hogy teljesítsék állampolgári kötelezettségüket – mondta a lengyel védelmi miniszter, Kosiniak-Kamysz a Polsat News televíziónak. „Azt hiszem, sok lengyel felháborodik, amikor szállodában…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com