Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Orosz vagyont felhasználva erősíti az ukrán hadsereget az EU

Az uniós tagállamok kedden úgy döntöttek, hogy a befagyasztott orosz jegybanki vagyon profitjából segítik meg Ukrajnát – főleg katonailag. Az EU (tagállami miniszterekből álló) Tanácsának közleménye szerint a pénzt be Ukrajna katonai támogatására, az ukrán védelmi ipar megerősítésére és az ország újjáépítésére használják.

Ahogy arról korábban írtunk, az EU egy nagyjából 250 milliárd eurós vagyonhalmon ül, amit az Oroszország elleni szankciókkal foglalt le. Már régóta pedzegetik politikusok, hogy ezt valahogyan felhasználhatnák Ukrajna érdekében, de ha magához a vagyonhoz nyúlnának, az nemzetközi jogi kérdéseket vetne fel, hiszen ezt az EU nem egyszerűen elvette, és elvben bármikor képesnek kell lennie arra, hogy visszaadja. Közben hiába vonult ki számos uniós cég az orosz piacról, soknak, köztük magyaroknak is maradtak ottani leányvállalatai, és Vlagyimir Putyin ezeknek sem fél kellemetlenségeket okozni.

A tagállamok februárban addig jutottak, hogy félrerakták az orosz központi bank EU-ban tárolt tartalékából (nagyrészt értékpapírokból) nyert profitot, ami előrevetítette, hogy ezzel kezdenek valamit. Márciusban jött ki a javaslat, hogy a pénz 90 százalékát fordítsák az ukrán védelemre az Európai Békekereten keresztül, ami a tagállamok EU-n kívüli szállításait vagy katonai misszióit utófinanszírozza, a maradékot pedig adják nem katonai támogatásként. (A Politico korábban arról írt, hogy a semleges és a katonai támogatástól ódzkodó tagállamok kedvéért nem a teljes összeg megy fegyverszállításokra.) A tanácsi közlemény szerint a tagállamok végül elfogadták a 90-10 százalékos bontást, utóbbi részt az uniós költségvetésből finanszírozott programokhoz adják hozzá.

Josep Borrell külügyi és biztonságpolitikai főképviselő korábban évi hárommilliárd euróra saccolta az összeget, amit így nyernek.

Bóka János magyar EU-ügyi miniszter még a javaslat előtt, márciusban általánosságban jelezte: bonyolítaná az amúgy sem egyszerű helyzetet, ha a lefoglalt orosz vagyon felhasználását összekötnék Ukrajna katonai támogatásával.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com