Az ukránok a kaukázusi oszétia Mozdok repülőterét lőtték

Oroszország Védelmi Minisztériuma szombaton-azt állította, hogy a déli oroszországi Észak-Oszétia-Alánia köztársaságban a légvédelem lelőtt egy ukrán drónt. Nem sokkal később Szergej Menyajlo, a köztársaság vezetője azt állította, hogy a légvédelem három drónt lőtt le Mozdok városában. Észak-Oszétia-Alánia egy köztársaság Oroszország Észak-Kaukázus régiójában, amely délen Grúziával, keleten pedig Csecsenfölddel határos. Mozdok körülbelül 730 kilométerre délkeletre fekszik…

Részletek

Csehország nem küld kiképzőket Ukrajnába

Csehország nem küld katonai kiképzőket Ukrajnába, de saját területén az idén is mintegy négyezer ukrán katonának adna kiképzést – jelentette ki Jana Cernochová cseh védelmi miniszter a CTK hírügynökségnek adott, szombaton megjelent interjújában írja az index. Tekintettel a Olmütz (Olomouc) melletti Libavá katonai kiképző központ és Ukrajna földrajzi közelségére, Csehország nem tervezi kiképzői kiküldését ukrán…

Részletek

Magyar Péter után a Momentum is nekiment a Fidesz háborúellenes plakátjainak

A Momentum aktivistái fóliával takarták le a Fidesz háborús plakátjait, mert azok szerintük félelmet keltenek a választókban írta a mandiner. Nem Karácsony Gergely az egyetlen, aki plakátokat rongál; a Momentum Mozgalom aktivistái az ország több pontján fóliázták be a kormánypártok háborús plakátjait, adta hírül a párt hivatalos Facebook-oldalán. Ahogyan az a posztban is szerepel, Donáth…

Részletek

Zöld jelzés az újabb ukrán-magyar határátkelőnek

Az ua-reporter információja szerint az ukrán kormány jóvá hagyta a Magyarországgal kötött megállapodást egy újabb közúti határátkelő megnyitására. A tájékoztató szerint a Nagypalád-Nagyhódos közötti, már rég óta tervezett új átkelőről van szó. Itt a megnyitást követően személygépkocsik léphetik majd át a két állam közötti határt. A megállapodás értelmében bővítik az Asztély és Beregsurány közötti átkelőt,…

Részletek

Ukrán parancsnok: Elfáradtak az emberek a háborútól, nagyon elfáradtak

A Diego hívónévre hallgató ukrán századparancsnok szerint a lakosság nagyon rosszul alakul a lakosság adományozási kedve a hadsereg számára írja az ua-reporter. A légi deszant alakulatnál szolgáló parancsnok állítása szerint lakmuszpapírként tekint a legutóbb szervezett gyűjtési akcióra. A világhálón a haderő számára meghirdetett adománygyűjtési felhívásra több mint 15 ezren reagáltak, de csupán 12 személy volt…

Részletek

Magas rangú NATO-vezető: Ukrajnának jogot kell adni arra, hogy korlátozások nélkül vesse be a nagy hatótávolságú fegyvereket

Rob Bauer is új szintre emelné a konfliktust. A Magyar Nemzet írta meg, hogy Rob Bauer, a NATO katonai bizottságának az elnöke egy Washington Post interjúban beszélt annak a szükségességéről, hogy Ukrajnának jogot kell adni arra, hogy korlátozások nélkül vesse be a nagy hatótávolságú fegyvereket orosz területeken található katonai célpontok ellen.” A holland admirális szerint…

Részletek

Oroszország egy újabb régiójába merészkedtek az ukrán drónok

Az orosz védelmi minisztérium június 8-án azt állította, hogy a dél-oroszországi Észak-Oszétia (másként Észak-Oszét Köztársaság vagy Alánia) légvédelme lelőtt egy ukrán drónt – írja a The Kyiv Independent nyomán az index. A terület Oroszország észak-kaukázusi régiójában található, délen Grúziával, keleten Csecsenfölddel határos. Nem sokkal később Szergej Menyajlo, a köztársaság vezetője azt állította, hogy a légvédelem…

Részletek

Dmitro Kuleba: Június 25-én kezdődnek az EU-csatlakozási tárgyalások

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter bejelentette, hogy június 25-én Luxemburgban kormányközi konferenciát tartanak, amely az EU-csatlakozási tárgyalások kezdetének tekinthető – írja az Ukrajinszka Pravda híre nyomán az index. A miniszter hangsúlyozta, hogy Ukrajna végrehajtotta az Európai Bizottság hét ajánlását, amelyek alapján az Európai Unió Tanácsa elfogadta az ukrán uniós tagságáról szóló tárgyalási keretet. „Az Európai Unió…

Részletek

Civileket gyilkolhattak az ukránok Herszon megyében

Tizenkilenc ember életét vesztette és további öt megsebesült, amikor ukrán támadás ért egy üzletet Szadovoje faluban – közölte Vlagyimir Szaldo, Herszon megye orosz ellenőrzés alatt álló részének kormányzója. „A Goloprisztanyi városi körzetben lévő Szadovoje falu kijevi fegyveresek általi lövetése következtében megsemmisült egy üzlet, amelyben jelentős számú látogató és személyzet tartózkodott” – írta Telegram-csatornáján Szaldo. A…

Részletek

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank eddig 4,2 milliárd eurót utalt Ukrajnának

Meghaladta a 4,2 milliárd eurót az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által a háború kezdete óta Ukrajnának nyújtott finanszírozások értéke – írja az MTI. A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben életre hívott londoni pénzintézet pénteki tájékoztatása szerint a bank elnöke, Odile Renaud-Basso a felső vezetés több más…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com