Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
Zelenszkij: Trump béketervének nemcsak véget kell vetnie a háborúnak, de meg is kell előznie egy újabb agressziót

Csehország nem küld kiképzőket Ukrajnába

Csehország nem küld katonai kiképzőket Ukrajnába, de saját területén az idén is mintegy négyezer ukrán katonának adna kiképzést – jelentette ki Jana Cernochová cseh védelmi miniszter a CTK hírügynökségnek adott, szombaton megjelent interjújában írja az index.

Tekintettel a Olmütz (Olomouc) melletti Libavá katonai kiképző központ és Ukrajna földrajzi közelségére, Csehország nem tervezi kiképzői kiküldését ukrán területre, ahogy azt Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezésére néhány más állam mérlegeli

– idézi az MTI Cernochovát.

Arra is emlékeztetett, hogy tavaly Csehország négyezer ukrán katonát képzett ki saját területén, és ugyanilyen számú katona kiképzése van az idei évre is jóváhagyva. Az ukrán katonák nyolcszázas csoportokban kapnak kiképzést Csehországban. „Amint értesülünk arról, hogy megvan a létszám, azonnal a rendelkezésükre bocsátjuk a szükséges kiképzési területeket és a kiképzőket” – jegyezte meg a miniszter.

Elmondta, hogy tavaly több alkalommal is meglátogatta a kiképzésen részt vevő ukrán katonákat, és nagyon jó benyomásokat szerzett.

N

agyon motiváltak, hiszen hazájuk védelmére készülnek, s tudják, hogy bizonyos képességek elsajátítására csak rövid idő áll rendelkezésükre

– magyarázta Jana Cernochová.

A miniszter asszony ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Csehországnak nincs semmiféle kifogása a francia államfő kezdeményezése ellen.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com