Az egészségügyben dolgozó nők elhagyhatják Ukrajnát

Július 16-ig nem csupán a hadköteles férfiak, hanem az egészségügyben dolgozó nők is kötelesek voltak frissíteni adataikat a katonai nyilvántartásban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a frontra küldhetik őket. A nők számára a mozgósítás továbbra is önkéntes alapon működik. Mint azt Polina Marcsenko katonai ügyvéd a sajtónak elmondta, az adategyeztetés a következő egészségügyisek számára…

Részletek

Sürgős segítséget kér Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap ismételten hangsúlyozta, hogy Ukrajnának sürgősen nagy hatótávolságú fegyverekre van szüksége, hogy megvédje városait és a frontvonalban lévő csapatait az orosz bombáktól és drónoktól. Az ukrán légierő a Telegramon jelentette be, hogy légvédelmi rendszereik 35-öt megesemmisítettek az Oroszország által indított 39 drónból és két cirkálórakétából. A támadások Ukrajna tíz régióját célozták…

Részletek

Dróneső zúdult Ukrajnára az éjjel

Egész éjszaka tartó dróntámadást hajtottak végre az orosz csapatok Ukrajnában szombatról vasárnapra virradóan – írta meg az Ukrajinszka Pravda. A lap szerint az első ellenséges drónokat 21:23-kor észlelték, az utolsót 5 óra 48 perckor, de a légiriadót csak 6:14-kor vonták vissza. Az ukrán légierő vasárnap reggeli közleménye szerint az oroszok összesen 39 drónt vetettek be,…

Részletek

Csökken Csehországban élő az ukrán menekültek hazatérési kedve

Folyamatosan csökken a Csehországban élő ukrán menekültek hazatérési kedve – derült ki abból a felmérésből, amelyet a prágai Károly Egyetem szakemberei készítettek. A Lidové Noviny című lap pénteki és szombati kiadásában ismertetett eredmények szerint míg 2022-ben az ukrán menekültek 75 százaléka nyilatkozta azt, hogy amint engedik a körülmények, visszatér hazájába, 2023-ban már csak 50 százalék…

Részletek

Az ENSZ szerint kemény tél vár Ukrajnára az erőművek elleni orosz támadások után

Ukrajnában kemény tél vár az emberekre az orosz támadások által okozott energiaválság miatt, és további segítségre van szükségük, hogy átvészeljék a hidegebb hónapokat – figyelmeztetett az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR). „Energia, energia, energia. Soha nem láttam még ilyen egyetértést. Tényleg aggódnak emiatt a kérdés miatt” – mondta Filippo Grandi, az UNHCR vezetője az ukrán tisztségviselőkkel…

Részletek

Hová milyen burkolatot válasszunk?

Új építések esetében minden alkalommal számolni kell a különböző helyiségek, illetve a teraszok, ház körüli járdák burkolásával, és azokhoz a funkciónak megfelelő anyagokat kell választani az ízlésünk, elképzeléseink figyelembevételével.  Felújításnál is gyakran kerül sor a burkolatok cseréjére, ugyanis egy új felülettel egészen más hatást, hangulatot teremthetünk, ráadásul sok esetben más szempontok is indokolják. Mi alapján…

Részletek

Falba ütközik az a nagy amerikai terv, amely Ukrajna légvédelmi megsegítéséről is szól

Hiány van a Boeing által gyártott kereső berendezésekből, ezért akadályokba ütközik az a terv Japánban, hogy a Patriot légvédelmi rakéták gyártását ott felpörgessék, és ezzel a globális rakétagyártás fokozásához is hozzá tudjanak járulni a szigetországban – tudta meg a Reuters négy forrással való beszélgetései alapján. A japán Mitsubishi Heavy Industries (MHI) most évente mintegy 30…

Részletek

Megszólalt az amerikai külügyminiszter: elmondta mi vár Ukrajnára, ha Trump felfüggeszti a támogatást

Az Egyesült Államok külügyminisztere, Antony Blinken pénteken bizakodó nyilatkozatot tett Ukrajna jövőjével kapcsolatban, akkor is, ha Donald Trump kerülne hatalomra az Amerikai Egyesült Államokban – számolt be róla az AP hírügynökség. A Colorado állambeli Aspen Security Forumon elhangzott beszédében Anthony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere kiemelte, hogy Ukrajna jó úton halad afelé, hogy katonailag képes…

Részletek

Kijev azután is folytatni készül a háborút, hogy Trump hatalomra kerül az Egyesült Államokban

Zelenszkij ukrajnai uralkodó klikkje új stratégiát dolgozott ki saját hatalmának megőrzésére arra az esetre, ha Donald Trump nyeri az amerikai elnökválasztást – erről a Resident ukrán Telegram-csatorna számolt be július 20-án, szombaton az ukrán elnöki hivatal (OPU) egyik jól értesült forrására hivatkozva, írta az eadaily.com. A külföldi pénzügyi támogatás csökkentésére készülnek arra az esetre, ha…

Részletek

Ennyi pénzt adott az IMF Ukrajnának 2022 óta

Az ukrán pénzügyminisztérium közleménye árulta el az összeg nagyságát. Az IMF az ország harmadik legnagyobb finanszírozója az Európai Unió és az Egyesült Államok után. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) több mint tízmilliárd dollár támogatást nyújtott Ukrajnának a költségvetés támogatására 2022 februárja, az orosz agresszió kezdete óta – áll az ukrán pénzügyminisztérium közleményében. A dokumentumot azután hozták…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com