Ukrajna elkerüli-e az augusztusban közelgő államcsődöt?

Ukrajna hétfőn közölte, hogy előzetes megállapodást kötött a 19,7 milliárd dollárnyi fennálló nemzetközi kötvényadósságának egy részét birtokló magántulajdonosok csoportjával, ezzel elkerülve a különben fenyegető csődöt. Az adósságrendezés Ukrajna második ilyen lépése lesz egy évtizeden belül, amelyet agresszív szomszédja miatt kell kérelmeznie: Kijev 2015-ben is átalakította adósságait, miután Moszkva annektálta a Krímet – idézi fel a…

Részletek

Bűncselekményből származott a kárpátaljai „üzletemberek” jövedelme

Kárpátalján a hadkötelesek illegális külföldre szállításának újabb csatornáját számolták fel. Embercsempészettel vádoltak meg két kárpátaljai lakost. A nyomozás adatai szerint a 36 éves és a 23 éves gyanúsítottak illegálisan hadköteles férfiakat csempésztek Romániába. Megállapítást nyert, hogy a mozgósítás elől menekülőket 8 ezer dollár fejében egy kijelölt helyen összegyűjtötték és a rahói járási határvonalhoz szállították, eligazítást…

Részletek

Az ukrán parlament meghosszabbította a hadiállapotot és a mozgósítást

Három hónappal, november elejéig meghosszabbította a hadiállapotot és a mozgósítást kedden az ukrán parlament. A Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által beterjesztett törvényt a média jelentése szerint az országgyűlés többsége megszavazta. Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a Telegramon közzétett posztjában közölte, hogy a 450 fős parlament 339 tagja szavazott a november 9-ig kiterjesztett hosszabbításra. A hadiállapot és…

Részletek

Csaknem 4 millió tonna hulladék van a megszállt donyecki régióban

A megszálló hatóságok a donyecki régiót a Rosztov megyéből származó szemét lerakására használják. A mérgező háztartási hulladék felét Oroszországból szállították oda. Donyeck régió ideiglenesen megszállt területén 3,62 millió tonna veszélyes hulladékot tárolnak a szabad ég alatt. Nem ártalmatlanítják vagy semlegesítik őket, és a szemét mennyisége tovább nő, számol be róla a Nemzeti Ellenállás Központja. Azt…

Részletek

Egy borvacsora valóságos ízkavalkáddal kényeztet

A bor készítése, fogyasztása, szeretete egybeforrt a civilizációnkkal. Nem csupán isszuk, hanem versenyeztetjük is a különféle borokat, bíráljuk, minősítjük, keressük a jobbnál jobb színvonalú termékeket, és művészi szintre emeltük a borfogyasztást.  Kialakult a borkultúra, melynek művelésére remek alkalmat kínálnak a gourmet rendezvények. Kövessük kedvenc oldalainkat, hogy ne maradjunk le a legfrissebb hírekről, amelyek ezekről tudósítanak. …

Részletek

Stratégiai bombázók szálltak le Magyarország szomszédjában

A történelem során először amerikai B-52-es stratégiai bombázók szálltak le Romániában – írta meg a Newsweek. A két bombázó nemrég átrepült a Barents-tenger felett is, emiatt riasztották az orosz légierőt. Az amerikai B-52-esek a Fekete-tengerhez közel állomásoznak majd, a Mihail Kogălniceanu légibázison. Fegyverzetükről és pontos feladatukról nincs információ. Vélhetően Oroszországgal szembeni elrettentésnek szánja Washington a…

Részletek

Bekerítették az oroszok az ukrán csapatokat Progresz térségében

A gazeta.ua közli a DeepState híre nyomán, hogy a Donbászon lévő Progresz település térségében csaknem teljesen bekerítették az oroszok az ott harcoló ukrán csapatokat. A DeepState közlése szerint az oroszok gyűrűjébe került 31. motorizált lövész dandár katonái fordultak hozzájuk reménytelenné vált helyzetük miatt. Ám az ukrán hadvezetés ennek ellenére sem adott parancsot a visszavonulásra. Küldtek…

Részletek

Belharc az ukrán katonai elitben

Panaszt emelt az ukrán Állami Vizsgálati Hivatal (DBR) ellen Bohdan Kotevics, a nemzeti gárda Azov különleges műveleti dandárjának egyik parancsnoka, amiért szerinte nem intézkedtek érdemben Jurij Szodol leváltott ukrán vezérkari főnök ügyében – írja a Kyiv Independent. Jurij Szodol nagyon rövid ideig, 2024 februártól 2024 júniusáig volt ukrán vezérkari főnök. Azért váltották le, mert az…

Részletek

Orosz hadihajóra támadtak a szorongatott helyzetben lévő ukránok

Ukrán drónok egy orosz katonai szállítóhajót támadtak meg a Kercsi szorostól nem messze Kavkaz kikötőjében, Krasznodar megyében, ukrán források szerint az orosz hadihajóban súlyos károk keletkeztek. A hajó katonai célokra szállított konténereket, és vasúti járműveket. Orosz források szerint a támadásban egy személy életét vesztette, négyen pedig megsérültek. Kijev ismét azt kérte a Pentagontól, hogy engedélyezzék,…

Részletek

Az ukránok egyharmada mondana le területekről a békéért cserébe

A tsn.ua híre szerint a legfrissebb felmérés szerint már 32 százalékra nőtt azoknak az ukrán állampolgároknak a száma, akik a béke és Ukrajna megmaradása érdekében szívesen lemondanának a megszállt területekről. A KMIC közvéleménykutató intézet folyamatosan figyelemmel kíséri azt, miként viszonyulnak az ukránok a háborúhoz. A háború első évének májusától 2023 májusáig terjedő időszakban még mindössze…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com