Negyven külföldi kiképzőt ölhetett meg Ukrajnában egy orosz csapás

Mintegy 40 külföldi kiképző és 60 ukrán katona vesztette életét, amikor az orosz hadsereg Iszakander-M rakétarendszerrel mért csapást Harkiv ipari övezetében a Szkorpion építőipari vállalat egy épületére, amelyben „zsoldosokat” szállásoltak el – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium. Iszkander-csapás érte a harkivi harckocsigyárat is, megsemmisítve két javítóműhelyt. A tárca közölte, hogy a páncélozott járművek helyreállítása…

Részletek

Az ukránok szerint olyasmire szánta rá magát Moszkva, amit a legkevésbé sem akart

Az ukrán fegyveres erők szerint az oroszok lemondtak arról, hogy elfoglalják Harkivot, a régió regionális központját, de igyekszenek megközelíteni azt, és kitartóan támadnak Lipcov térségében – írja az Unian ukrán hírügynökség. Vitalij Szarancsev, a harkivi különítmény szóvivője szerint Oroszország káoszt akart okozni a területen, és menekülésre kényszeríteni az ukránokat a régióból. Hozzátette, az orosz erők…

Részletek

Újabb kárpátaljai katona halt meg a háborúban – mindössze 39 éves volt

Mihajlo Hacs az Ukrán Fegyveres Erők 77. különálló légideszant dandárjában szolgált. A Técsői járásban található Szlatina községből származó 39 éves Mihajlo Hacs az orosz-ukrán háború legfrissebb kárpátaljai áldozata. Mint a KárpátInfo beszámolt róla, Hacs 1984. november 06-án Szlatinán született, majd ott is élt. Családalapítás után a Kijevi területen lévő Obuhivba költözött. Bevonulása után az Ukrán…

Részletek

Több országban sem jött be az oroszok terve az SZBU szerint

Orosz utasításra tervezett gyújtogatásokat hiúsítottak meg Ukrajnában, Lengyelországban és a balti államokban is – közölte az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU). Az SZBU szerint 37 razzia során 19 feltételezett elkövetőt fogtak el négy ukrán régióban. Az ukrán állampolgárságú gyanúsítottak, akiknél hamis útleveleket, illetve jogosítványokat is lefoglaltak, állítólag orosz megbízásból benzinkutakat, gyógyszertárakat, bevásárlóközpontokat és egyéb üzleteket terveztek…

Részletek

Kreml: Különböző potenciális tárgyalópartnerek lehetnek ukrán részről

Oroszország kész tárgyalni Ukrajnával, különböző variációk vannak arra, hogy ki legyen a partner – jelentette ki Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak. „A kérdés nem egyszerű. Jogi szempontból napirenden szerepel ez a probléma, ám gyakorlati szempontból nyitottak vagyunk arra, hogy tárgyalásos úton érjük el céljainkat. Ezért itt különböző variációk lehetségesek” – mondta a Kreml szóvivője….

Részletek

A hőség aratja le a termés legalább 35 százalékát Ukrajnában

Gyakorlatilag felperzseli a hőség az ukrajnai termőföldeket, elpusztítva az idei termést írja az agroreview.com. A helyzetről beszámoló Denisz Marcsuk az ukrán agrártanács helyettes elnöke elmondta, hogy egyes térségekben 70 fokosra vagy még forróbbra melegedett fel a talaj. A forróságban az előzetes becslés szerint már megsemmisült az idei termés legkevesebb 35 százaléka. A legnagyobb károkat az…

Részletek

Három orosz drón is átlépett Románia légterébe

Szerda éjjel az oroszok 38 drónnal támadták az ukrajnai Odessza régiót, ebből három azonban átlépett a román légtérbe, írta a Meduza. Az iráni gyártmányú Sahid-drónok közül 25-öt megsemmisített az ukrán hadsereg – számolt be a 444.hu. A román hadsereg szerdán kora reggel F-16-os vadászgépeket küldött az ukrán határhoz. A Newsweek szerint a hatóságok a határ…

Részletek

Az utolsó pillanatban menekült meg a totális megsemmisüléstől két ukrán zászlóalj

Kitörtek az orosz körgyűrűből az ukrán 31-es gépesített dandár katonái – jelentette a Deepstate. Az ukrán alakulat harcosait Prohresz térségében kerítették be szinte teljesen az orosz csapatok, két zászlóalj is közel került a megsemmisüléshez. Az éjjel azonban – felettesi parancs nélkül – kitörtek az ukrán katonák Prohresz térségéből. A Deepstate információi szerint az alakulat parancsnokai…

Részletek

100 ezer hrivnyára emelték a bírák nyugdíját

Ukrajnában jelentősen megemelték a bírák nyugdíját. 2024. június 1-től a bírák havi átlagnyugdíja 99,8 ezer hrivnyáról 105,6 ezer hrivnyára emelkedett. Emiatt a juttatásuk jóval meghaladja az országos átlagnyugdíjat – írja az Oboz.ua. Az Ukrán Nyugdíjalap oldalán közzétett adatok szerint az átlagnyugdíj júniusban 5,8 ezer hrivnya volt, míg januárban 5,3 ezer hrivnya. Érdemes megjegyezni, hogy az…

Részletek

Petr Pavel: Oroszország nélkül nincs értelme a béketárgyalásoknak

Oroszország és Kína aktív részvétele nélkül a béketárgyalások Ukrajnáról nem hozhatnak semmiféle eredményt – vélekedett Petr Pavel cseh köztársasági elnök abban az interjúban, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a prágai CTK hírügynökség. Az államfő az interjúban azt mondta, Kínának nagyobb felelősséget kellene vállalnia a világban zajló konfliktusok békés rendezéséért, mégpedig az elfogadott nemzetközi szabályok szerint, s…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com