Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Ukrajna: Jön a katonai rendőrség
Megállíthatatlan Orbán: Brüsszelben is látják, hogy az eszméit nyugat felé sodorja a szél
Csak duma az orosz békülékenység: csak teljes ukrán megadással jöhet el a béke?
Újabb haladékot kaptak a korlátozottan alkalmas hadkötelesek
Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe

Nagylelkű adományt kaptak az ukránok – mégsem örülnek neki

Hollandia 180 darab CV90-es gyalogsági harcjárművet Kijevnek a mandiner híre szerint.

Hollandia Dániával és Svédországgal karöltve finanszírozza az egyik legnagyobb katonai adományt Ukrajnának, melynek keretében Amszterdam összesen 180 CV90-es gyalogsági harcjárművet gyárt le az ukrán hadsereg számára. A lengyel Dedence24 alapján arról ír a Portfólió, hogy mégsem lehetnek maradéktalanul boldogok Kijevben, ugyanis, mint kiderült, az első darabok 2026-ban érkezhetnek meg a háborúban álló országba.

Egyelőre még sok a kérdőjel a projekt körül, többek között azt sem árulták el, hogy melyik alváltozat terveit kapják meg, illetve az sem, hogy ebből hány darab lesz támogató – parancsnoki, műszaki mentő stb. – jármű.

A hollandok összesen 230 páncélost gyártanak, ebből azonban félszázat Stockholm kap meg, így pótolva azokat a CV9040-eseket, amelyeket Svédország már Ukrajnának adott korábban. Kaj Leers, a holland védelmi minisztérium szóvivője szerint a CV90-esek egy része Hollandiában készül el, ám a kivitelező Van Halteren Technologies egyelőre sem a technológiai licenszet nem kapta meg, sem a megfelelő gyártósort és alkatrész-utánpótlást nem biztosította.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com