Ukrán menekültekből alakítanának katonai alakulatot Csehországban

A Noviky.cz irására hivatkozva közli a thepauge.ua, hogy a cseh védelmi tárca a lengyel mintához hasonlóan készen áll egy ukrán menekültekből álló katonai alakulat létrehozására. Jana Černochová cseh védelmi miniszter szerint a menekülthullámtól függetlenül jelentős ukrán kisebbség tartózkodik ma Csehországban. Nem akarnak minden ott élő ukránból álló katonai alakulatot felállítani, de elképzelhető egy önkéntes alapon…

Részletek

Kitört a vírusos gyermekbénulás-járvány a Gázai övezetben

Járványhelyzetet hirdetett a gázai egészségügyi minisztérium a vírusos gyermekbénulás terjedése miatt Gázai Övezetben – számolt be mások mellett Reuters hírügynökség. Az Al Jazeera részletesebben ismertette a Hamász által irányított tárca közleményét, amit még hétfőn adtak ki a Telegram üzenetküldő platformon keresztül írja a 24.hu. Eszerint a vírusos gyermekbénulás-járvány „egészségügyi veszélyt jelent a Gázai övezet és…

Részletek

Fontos frontszakasz reccsent meg Ukrajnában: véres harcok kezdődhetnek

Bejelentette az orosz védelmi minisztérium, hogy elfoglalták Pivgyenne (Leninszkoje) települést Horlivkától északnyugatra, ezzel nagyon közel kerültek már ahhoz, hogy meginduljon a megerősített védelemmel rendelkező Toreck ostroma – számolt be a Portfolió. Az 1400 fős Pivgyenne körül több hónapja harcok folynak, a falu az Oroszország által 2014 óta ellenőrzött Horlikvától északnyugatra található. A település azért fontos,…

Részletek

Varsó felszólította Magyarországot, hogy lépjen ki az EU-ból és a NATO-ból

A lengyel külügyminisztérium felszólította Magyarországot, hogy „az Oroszországgal való szövetség kedvéért” lépjen ki az EU-ból és a NATO-ból. A nyilatkozatot Teofil Bartoszewski lengyel külügyminiszter-helyettes tette – írta az eadaily.com nyomán a magyarhirlap.hu. Az alkalom Orbán Viktor magyar miniszterelnök kijelentése volt, miszerint „a lengyelek a legalattomosabb politikát folytatják egész Európában”. A magyar miniszterelnök szép szavai után…

Részletek

Borotvaélen táncol a stratégiai fontosságú ukrán város – Elsöprő támadást indított Moszkva

Az orosz hadsereg újabb intenzív támadásokat indított a stratégiai fontosságú keleti Pokrovszk város közelében, ami komoly veszélyt jelent az ukrán csapatok számára – Írja a Reutersre hivatkozva a portfolio. Az ukrán vezérkar rendszeres harctéri jelentésében kiemelte, hogy a pokrovszki fronton zajló harcok jelenleg a legintenzívebbek Kelet-Ukrajnában. Az elmúlt 24 órában az ukrán erők 52 orosz…

Részletek

Az ukrán katonai hírszerzés szerint ők segítették a Wagner-zsoldosokra lecsapó mali fegyvereseket

Az ukrán katonai hírszerzés szerint nekik is volt szerepük a Wagner orosz magánhadsereggel szembeni, algériai határon történt összecsapásban, írja a The Guardian híre nyomán a telex. Az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága (GUR) azt nyilatkozta, hogy a mali lázadók fontos információkat kaptak a szervezettől ahhoz, hogy sikeresen lecsapjanak a zsoldosokra. A mali hadsereg és a…

Részletek

Nem olcsó mulatság az ukrán felsőoktatás

Alaposan fel kell kötni a fehérneműt és kitömni a pénztárcát azoknak a fiataloknak, akik ma ukrajnai egyetemen, főiskolán akarnak tovább tanulni írja az rbc.ua. A frissen érettségizett, tehát a 11. osztályt befejezett fiatalok különféle egyetemek, főiskolák kínálta szakmák közül válogathatnak. Ezek árban is különböznek. A tandíj az első évre szóló összeget jelenti. Árfekvésben azok kénytelenek…

Részletek

Donald Trump is kiakadt a botrányos olimpiai megnyitón: Szégyen

A republikánus elnökjelölt ezúttal sem rejtette véka alá a véleményét a mandiner híre szerint. Határozott és lesújtó véleményt fogalmazott meg Donald Trump elnökjelölt a párizsi olimpiai játékok nagy port kavart megnyitójával kapcsolatban. A politikus szerint a megnyitó „szégyen” – írta meg az AFP. Nem Trump az egyetlen, akinél kiverte a biztosítékot a párizsi nyitóünnepség. Többen…

Részletek

Brüsszel reagált Magyarország és Szlovákia dühére – bár ne tette volna

A név nélkül nyilatkozó uniós diplomaták szerint az Európai Bizottság nem akar segíteni az energiabiztonságot fenyegető ukrán szankció ügyében Magyarországnak és Szlovákiának, mert ez „az ő bajuk” írja a mandiner. Magyarország és Szlovákia megpróbálja kihasználni az uniós szabályokat, hogy megőrizzék a hozzáférést egy olyan kedvezményes termékhez, amelyet szinte mindenki másnak mellőznie kell, az orosz olajhoz…

Részletek

Finn elnök: Ideje elkezdeni a békéről tárgyalni

Alexander Stubb Finnország elnöke kijelentette, hogy elérkezett az a pont, amikor el kell kezdeni az oroszoknak és az ukránoknak a békéről tárgyalni írja a censor.net. A finn elnök a Le Monde számára nyilatkozta, hogy szerinte ma Ukrajna szilárdabb helyzetben van, mint hónapokkal korábban. A hadsereg az állásai megtartását lehetővé tevő fegyverekhez és lőszerekhez jut. Ugyanakkor…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com