Háborús pusztítás után romos épületek és füst.

ENSZ: Június-augusztusban 589 civil áldozatot követelt az ukrajnai háború

A háború következtében Ukrajnában 2024 három nyári hónapjában 45 százalékkal nőtt – közölte Liz Trosell, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának szóvivője. „Az 589 megölt és 2685 megsebesült civilek száma 45 százalékos növekedést jelent az előző három hónaphoz képest” – mondta Trosell az ukrajnai emberi jogi helyzetről tartott, a 2024. június 1. és augusztus 31. közötti…

Részletek

A lengyelek bosszankodnak: nem akar elég ukrán harcolni, nincs kit kiképezniük

A lengyel védelmi miniszter, Wladyslaw Kosiniak-Kamysh egy interjúban elárulta, hogy rendkívül alacsonynak bizonyult azoknak az ukránoknak a száma, akik önként jelentkeztek az Ukrán Légióba Lengyelországban – írja az ukrán Pravda hírére hivatkozva a mandiner. A kétoldalú egyezmény szerint az Ukrán Légiót ki kell képezni és fel kell készíteni Ukrajna védelmére, a lengyel hadsereg a kiképzésért,…

Részletek
Katonatiszt kitüntet egy sérült katonát.

Németország 50 millió euróval segíti az ukrán katonák gyógykezelését

A socportal.info tájékoztatója szerint Németország félszázmillió eurót ajándékoz Ukrajnának a sebesült katonák gyógykezelésére. Az információ szerint a német kormány ezt az összeget a bürokráciamentes egészségügyi támogatás érdekében ajándékozza Ukrajnának. Nancy Faeser bel-és közegészségügyi miniszter kijelentette, hogy az ilyen segítség emberi kötelesség, amit Németország továbbra is nyújtani fog Ukrajna számára. Karl Wilhelm Lauterbach német szövetségi egészségügyi…

Részletek
Fehér ház virágokkal és bokrokkal körülvéve.

Kihasználnád a szezonvégi kiárusítást? Miért éri meg akkus fűkaszát vásárolni?

Ahogy a szezon véget ér, sokan gondolhatják, hogy a kerti eszközök vásárlását jobb elhalasztani a következő tavaszig. Azonban a szezonvégi kiárusítások során rengeteg lehetőség adódik, hogy kedvezményes áron jussunk hozzá minőségi szerszámokhoz. Az egyik ilyen eszköz, amelyre mindenképpen érdemes odafigyelni, az akkumulátoros fűkasza. De miért is éri meg pont most beszerezni? Miért válassz akkus fűkaszát? …

Részletek

Újabb drónzuhatag zúdult Ukrajnára

Tizenöt megyéből jelentett orosz dróntámadásokat az ukrán védelem Az orosz erők az éjszaka folyamán nagyszabású dróntámadást indítottak 15 ukrajnai régió ellen, kárt okozva kereskedelmi és lakóépületekben – közölték csütörtökön a helyi hatóságok, bár azonnali jelentések nem érkeztek áldozatokról. Az ukrán légierő arról számolt be, hogy a támadás során 105 orosz drónból 78-at lelőttek, további 23-at…

Részletek

Jól fizetett szakmák küzdenek munkaerőhiánnyal Ukrajnában

Az állami munkaügyi szolgálat októberi tájékoztatója szerint Ukrajnában vannak olyan hiányszakmák, amelyekben a munkaadók készek akár havi 55 000 hrivnyás bért fizetni a dolgozóknak írja a finance.novyny.live. Az ukrán gazdaságot a háború és a mozgósítás következtében egyre nagyobb munkaerőhiány sújtja. Komoly gondok vannak a feldolgozó iparban, az élelmiszeriparban és a közétkeztetésben, az építőiparban és az…

Részletek

Brutális késelés Tatabányán, rugós késsel szúrt egy ukrán állampolgár

Az áldozat életveszélyesen megsérült. Az ügyészség most emelt vádat írja a tenyek.hu. Hazafelé tartott élettársával egy tatabányai lakótelepen egy ukrán állampolgárságú férfi április 7-én este fél kilenc körül. Egy lépcsősoron összefutottak a későbbi áldozattal, aki egy hatfős baráti társaság tagjaként sétált – derül ki a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szerdai közleményéből. A férfi élettársa és a…

Részletek

Az oroszok állítólag 16 ukrán hadifogoly katonát lőttek agyon

Orosz fegyveresek nemrég 16 ukrán hadifoglyot végeztek ki Pokrovszkij körzetben – közölte az ukrán főügyészség az UNIAN értesülései szerint írta az index. Megjegyzik, hogy 2024. október 1-jén délután több Telegram-csatornán is közzétettek egy videót, amelyen 16 ukrán hadifogoly valószínűsíthető kivégzését filmezték le az Orosz Föderáció fegyveres erőinek képviselői. Az oroszok ezzel háborús bűncselekményt követtek el…

Részletek
Két férfi beszél nagy ovális asztalnál.

Két év után újra tárgyalna Olaf Scholz Vlagyimir Putyinnal

A német kancellár utoljára 2022 decemberében beszélt az orosz államfővel. Olaf Scholz német kancellár csaknem két év után először ismételten szeretné felvenni a kapcsolatot Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – számolt be róla a Die Zeit cikkét szemléző Portfolio a hiarado szerint. A német lapnak nyilatkozó kormányzati személyek szerint a telefonbeszélgetésre a novemberi, brazíliai G20-találkozót megelőzően…

Részletek

Mi a helyzet az 50 év felettiek mozgósításával?

Az ukrajnai férfiak bizonyos korosztályának mozgósításának állítólagos leállításáról szóló hír kapcsán a tsn.ua vizsgálódott, és arra a következtetésre jutott, hogy az információ óvatosan kezelendő. Olekszij Honcsarenko parlamenti képviselő szeptember 23-án a szárazföldi erők parancsnokságának irányelvére hivatkozva közölte, hogy az 50 és 60 év közötti férfiakat mostantól csak az Ukrán Fegyveres Erők Vezérkarának külön mozgósítási rendelkezése…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com