Katonák sorban menetelnek egy udvaron.

Mozgósítás: ősszel több millió férfi számára változnak a mozgósítási feltételek

A jogászok szerint azok is kaphatnak behívót, akik frissítették adataikat, és azok is, akik nem. Miután az ukrán védelmi minisztérium arról számolt be, hogy a 16 és 60 év közötti férfiak adatait több állami nyilvántartáson keresztül frissítik (ezek tartalmazzák a legteljesebb információt minden egyes állampolgárról), lehetséges, hogy ez már idén ősszel megtörténhet. Az újítás fő…

Részletek

Lavrov: Ukrajna és a Nyugat nem szándékozik békét kötni

Oroszország beleegyezne az ukrajnai konfliktus olyan diplomáciai rendezésébe, amely megoldaná annak kiváltó okait, de sem Kijev, sem nyugati támogatói nem tűnnek nyitottnak egy ilyen megoldásra – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Newsweek magazinnak adott, hétfőn megjelent interjújában, írja a Demokrata. A diplomata szerint Moszkva inkább szeretné egyszer s mindenkorra lezárni a konfliktust, mint pusztán…

Részletek

Szlovákia szükség esetén árammal segíti ki Ukrajnát

Robert Fico szlovák miniszterelnök az ukrán kollégájával Ungvár közelében lezajlott találkozón jelentette ki, hogy országa szükség esetén kész kisegíteni Ukrajnát írja a biz.censor.net. Robert Fico közölte, hogy Szlovákia támogatja azt az elképzelést, hogy Ukrajna csatlakozzon az EU-s energiarendszerhez. Ezt a kezdeményezést fel fogja vetni a legközelebbi uniós csúcson, mondta a szlovák kormányfő. Hozzáfűzve, hogy kormánya…

Részletek
Öltönyös férfi ül az asztalnál, gondolkodik.

Orosz kémfőnök: Megpróbálta elfoglalni a kurszki atomerőművet az ukrán hadsereg

A kurszki atomerőmű elfoglalását és aláaknázását tervezte az ukrán hadsereg – jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) vezetője a FÁK-tagállamok biztonsági szervei és különleges szolgálatai vezetői tanácsának 55. asztanai ülésén. Beszédét hétfőn ismertették a szolgálat honlapján. „Megszédülve attól, hogy mindent megengednek nekik, az ukrán fegyveres erők augusztus elején igazi terrorista rajtaütést…

Részletek

Trump hazugságnak nevezte azt az állítást, hogy orosz fenyegetés esetén cserben hagyná Lengyelországot

Hazugságnak nevezte Donald Trump a TV Republika lengyel konzervatív hírtévének adott, hétfőn sugárzott interjújában a választási riválisa, Kamala Harris amerikai alelnöknek azon állítását, miszerint a republikánus elnökjelölt orosz fenyegetés esetén cserben hagyná Lengyelországot. A lengyel újságíró egyik kérdésében Harris szeptember 11-i elnökjelölti televíziós vitában az ukrajnai háborúra vonatkozó egyik kijelentésére utalt. A demokrata párti politikus…

Részletek
Katona egyenruhában, csapatához beszél az erdőben.

Leváltották a Vuhledart védő dandár parancsnokát

Az informator.ua híre szerint kirúgták Ivan Vinnik ezredest, Ukrajna hősét az oroszok által bevett Vuhledart hősiesen védő 72. számú dandár parancsnokát. Az alakulat új vezérévé Olekszandr Ohrimenkót nevezték ki, aki korábban a 14. dandár parancsnoka, valamint az Odesszai Hadkiegészítő Központ vezetője volt. Az információ szerint a 72. dandár új parancsnokával újabb feladatokat kapott. Vuhledar hősies…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com