A kijevi parlament a frontra küldené a toborzó irodák tisztjeit

A komersant.info értesülése szerint az ukrán parlamentben létrehozott ideiglenes szakcsoport javasolja a toborzó irodák feloszlatását és az ott dolgozók frontra küldését. Julija Jacik képviselő egy hírműsorban fejtette ki a parlamenti csoport véleményét. A javaslat értelmében a toborzó irodák munkatársaiból tíz dandárt lehetne felállítani és a frontra vezényelni. Javasolják továbbá, hogy alakítsák át a toborzó irodákat…

Részletek

Ukrán Légió: nem kapkodnak a menekültek, hogy a fronton harcoljanak

Az eredeti tervek szerint több ezer főből ált volna az Ukrán Légió, azonban az érintettek nem kapkodnak a lehetőség iránt, így csak pár százan jelentkeztek eddig az Ukrán Légióba. Az önkéntesek képzése várhatóan az év végéig megkezdődik. Az Ukrán Légió önkénteseinek első csoportja szerződést kötött a hadsereggel, a jelentkezők száma pedig elérte a 600 főt….

Részletek

A cseh államfő szerint az ukrajnai háború gyors befejezése Vlagyimir Putyinon múlik

Az ukrajnai háború gyors befejezéséről a döntés Vlagyimir Putyin orosz államfőnél van – jelentette ki Petr Pavel cseh köztársasági elnök kedden a dél-morvaországi Znojmóban, amikor középiskolai diákokkal találkozott. „Ha valakinek van kulcsa a háború gyors befejezéséhez, akkor az Putyin elnök. Ő azonban ezt nem fogja megtenni, mert megvannak a maga érdekei, Ukrajna legalább egy részének…

Részletek

Harminc év alatt százmilliárd dollárt meghaladó értéket vittek ki Ukrajnából

A 24tv.ua írása szerint az APMA ukrán nemzeti értékkutató ügynökség kiderítette, hogy az ország függetlenné válása óta több mint 100 milliárd dollár értéket vittek ki az országból. Az ügynökség most annak lehetőségeit keresi, hogy visszaszerezzék ezeket az értékeket. Már kidolgoztak egy módszert a külföldön lefoglalt értékek visszavásárlására, ám a vásárló kilétét a gazdasági tárca és…

Részletek

Múzeumi tankokat használnak az ukránok kiképzésére

Andreas Marlow altábornagy az EU speciális kiképzői misszió parancsnokságának vezetője kijelentette, hogy a múzeumokból elővett orosz tankokat használják az ukrán katonák felkészítéséhez írja az rbc.ua a Reuters cikkére hivatkozva. A tábornok szerint az ilyen muzeális harckocsikat az oroszok előszeretettel használják az ukrán katonák tőrbe csalására. A kiképzésben részt vevőket arra tanítják, hogy mire figyeljenek, ha…

Részletek

Putyin miatt öltek meg egy ukrán kamionsofőrt Németországban

Kamionsofőrök verekedtek össze és gyilkolták meg ukrán kollégájukat, aki bíráló megjegyzéseket tett az orosz elnökre írja a novosti-n-org. Az ukrán portál a Bild cikkére hivatkozva írja, hogy a tragikus eset még november 9-én az esti órákban történt Németország Baden-Württemberg tartományában lévő Oberrot település közelében lévő kamion parkolóban. Itt más-más országból érkezett sofőrök italoztak. A baráti…

Részletek

Ukrajnában felgyorsult az infláció

Az Ukrán Nemzeti Bank (UNB) közlésére hivatkozva írja az rbc.ua, hogy Ukrajnában a vártnál gyorsabban emelkednek a fogyasztói árak és az év végére a 10 százalékot meghaladó lesz az infláció. Az UNB tájékoztatója szerint az infláció ugrásszerű növekedését több tényező befolyásolja. Ilyenek, mint az élelmiszer kínálat zsugorodása, a megnövekedett fogyasztói igények, a bérek gyors emelkedése…

Részletek

Az ukrán hadsereg bejelentette, az ukrán erők likvidáltak egy orosz zászlóaljat Kurszk megyében

Az ukrán erők visszavertek egy nagyszabású orosz rohamot az oroszországi kurszki területen, megsemmisítve egy teljes orosz zászlóaljat – jelentette ki Anasztaszija Bliscsik, a 47. ukrán különálló gépesített dandár szóvivője egy keddi tévéműsorban. Az oroszok „öt-hat támadásban próbálták megrohamozni a lakott területeket Kurszk megyében, tíz páncélozott járművet azonban megsemmisítettek a 47. gépesített gyalogdandár katonái. Három orosz…

Részletek

Ukrajna olyan ütős tervvel állt elő, amelyre még Donald Trump is csettintett

Ukrajna új stratégiával állt elő a háború befejezésére, amely még Donald Trump figyelmét is felkeltette. Az ukrán vezetés egy olyan tervet dolgozott ki, amely a konfliktus lezárását és az ország újjáépítését célozza, miközben igyekszik elnyerni a nemzetközi közösség támogatását is. A részletekről a Portfolio számolt be. Az ukrán kormány által kidolgozott új béketerv több fontos…

Részletek

Úgy tűnik megvan, kit jelöl Donald Trump külügyminiszterének

A potenciális jelölt korábban azt az álláspontot képviselte, hogy Ukrajnának tárgyalni kellene Oroszországgal, mint sem az elfoglalt területek visszaszerzésére koncentrálnia – számolt be a Népszava. Donald Trump várhatóan Marco Rubio amerikai szenátort jelöli külügyminiszterének – írja a Reuters. Ez azt is jelenti, hogy a floridai születésű politikus lesz az első latin származású politikus, aki betölti…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com