Olaf Scholz elmondta, miről beszélt Putyinnal telefonon

Olaf Scholz német kancellár részleteket osztott meg Vlagyimir Putyinnal november 15-én folytatott telefonbeszélgetéséről, és hangsúlyozta, hogy a beszélgetés „felelős és szükséges” döntés volt. Felelősségteljes és szükséges volt megtenni. Tudja, a háború előtt elmentem hozzá [Putyinhoz], és elmondtam neki a véleményemet, és világosan elmondtam neki, hogy mindaz, amit később felhozott a háborúról, hamis volt. 2022 végéig…

Részletek

„Mindent megtesz a sajátjaiért” – nem győzte dicsérni Orbánt a szlovák tábornok

Felfigyeltek a szlovákok a gyors magyar válaszlépésre írja a mandiner. Viktorín tábornok a szlovák Republika mozgalomból a közösségi hálón reagált az USA döntésére a nagy hatótávolságú rakéták bevetésének engedélyezéséről és Magyarország ezt követő lépéseiről – közölte a Hlavné správy. „Magyarország a rendelkezésre álló információk szerint légvédelmi rendszereket telepít az ukrán határ mentén, válaszul arra, hogy…

Részletek

Három nap alatt két ATACMS-támadás érte a kurszki régiót

Két csapást hajtottak végre az elmúlt három nap folyamán nagy hatótávolságú nyugati fegyverekkel az ukrán fegyveres erők az oroszországi kurszki régióban lévő objektumokra megerősített jelentések szerint – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium. A tárca szerint szombaton öt amerikai gyártmányú ATACMS műveleti-harcászati rakétát vetettek be a Kurszktól 37 kilométerre északnyugatra fekvő Lotarevka község közelében, egy…

Részletek

Újabb brutális rakétaszállítmány tart Ukrajna felé

Megszületett a legújabb NATO-határozat Montrealban az ukránoknak nyújtandó fegyverszállítmányról. Ez a segélycsomag főleg közepes hatótávolságú (1000-5500 kilométeres), elsősorban Tomahawk típusú rakétákat tartalmaz – írja az Unian hírügynökség. Ahogy azt az elmúlt időszakban szinte megszokhattuk, a fegyverek mellé az engedélyt is csatolták a nyugati hatalmak, amely kimondja, hogy ezekkel a fegyverekkel orosz katonai célpontok is támadhatóak.

Részletek

Sok ukrán állampolgárnak várnia kell a nyugdíjba vonulásra

Bár alapjában nem módosul a nyugdíjkorhatár, az azt jövőre elérők jelentős része még sem vonulhat nyugállományba áll a focus.ua információjában. Az országos Nyugdíjalap közlése szerint 2025-ben is módosul a nyugdíjaztatás szabálya. Bár továbbra is a 60. életév betöltésével érik el a nyugdíjkorhatárt, ám ekkor csak azok számára jön el nyugdíjba vonulás, akiknek legalább 32 év…

Részletek

Mozgósítás alóli felmentést árultak odesszai toborzótisztek

Toborzótiszteket értek tetten kenőpénz követelése és elfogadásakor Odessza térségében, amikor azok pénzt kértek és fogadtak el hadköteles férfiaktól. A pénzért mozgósítás alóli felmentést ígértek írja a news.obozrevatel.com. Az Állami Nyomozó Irodától származó tájékoztató szerint a lefülelt toborzótisztek az egyik városból kivezető úton felállított ellenőrző ponton tevékenykedtek. Az arra tartó és általuk lemeszelt hadköteleseknek felajánlották, hogy…

Részletek

Bármikor jöhet a nagy fordulat Ukrajnában: elsöprő ellentámadásra készül Kijev

Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok adott nyilatkozatot a média képviselőinek, amelyben az ukrajnai háború lehetséges jövőjéről is szó esett. Sokat sejtető mondatot ejtett el az ukrajnai tábornok egy beszélgetés során, amely jelezheti, hogy Kijev változtatni készül a stratégiáján: Nem lehet győzelmet elérni, ha az ukrán erők megelégszenek azzal, hogy csak védekeznek. Meg kell ragadnunk a kezdeményezést,…

Részletek

Kihagyhatatlan pozíciók az építőiparban Veszprém környékén

Nagyon sok olyan állás van a piacon, ami betöltésre vár, de meglehetősen szűk keresztmetszet jut a komoly fizikai terhelést bíró szakemberek számára. Az viszont kifejezetten jó hír, hogy akad közöttük olyan, ami pontosan ezt a réteget célozza meg. Ennek megfelelően az építőipari munkalehetőségek Veszprém területén szuper lehetőségeket jelentenek azoknak a pályázóknak, akik a szakértelmüket megfelelő…

Részletek

Angela Merkel: Oroszország nukleáris potenciálja félelmetes

Angela Merkel volt német kancellár egy interjúban hangsúlyozta, hogy Oroszország nukleáris potenciálja „félelmetes” és komoly veszélyt jelent a globális stabilitásra – közölte a Demokrata. Merkel az ukrajnai konfliktus kapcsán kiemelte, hogy a nemzetközi közösségnek rendkívüli óvatossággal kell kezelnie az orosz fenyegetéseket, mivel a világ egyik legnagyobb nukleáris arzenáljával rendelkező országról van szó. Véleménye szerint a…

Részletek

Elkapták a hadkötelesek egyik ungvári „idegenvezetőjét”

Ungváron egy 29 éves férfit vett őrizetbe a rendőrség azzal a megalapozott gyanúval, hogy az illető mozgósítás elől menekülő hadköteleseket menekített át a szomszédos országokba írja az ua-reporter. A rendőrségi információ szerint az őrizetbe vett fiatalember fejenként 6600 dollárért vállalta az idegenvezetői szerepet és segített a zöldhatáron át külföldre jutni a menekülőknek. A nyomozás során…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com