Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
Zelenszkij: Trump béketervének nemcsak véget kell vetnie a háborúnak, de meg is kell előznie egy újabb agressziót
Podoljak szerint Ukrajnának jó lenne egy amerikai–orosz háború
Telefonon beszélt egymással Trump és Putyin

Az EBESZ segítené Ukrajnát a béketárgyalások alatt

Aktív szerepet vállalna az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) finn elnöksége a kijevi vezetés támogatásában a béketárgyalások során − ismertette csütörtökön Elina Valtonen finn külügyminiszter hazája soros elnökségének programját Bécsben.

A tárcavezető szerint Finnország soros EBESZ-elnökségének kiemelt feladataként tekint Ukrajna támogatására. Hozzátette, hogy Oroszország megsérti a szervezet minden szabályát, amelyeket korábban pedig aláírt. Követelte egyben az EBESZ Donyeckben, illetve Luhanszkban őrizetbe vett három munkatársának szabadon engedését. Azt is nehezményezte, hogy 10 ezer gyermeket választottak el családjától a konfliktusban.

Valtonen a béketárgyalásokat illetően ugyanakkor elmondta, hogy bár „még nem jutottak el odáig”, az EBESZ örömmel játszana szerepet ebben. A finn diplomácia vezetője mindemellett gratulált Donald Trump amerikai elnöknek, aki − mint fogalmazott − egyezségre törekszik a háború lezárása érdekében.

„Elnökségként feladatunk biztosítani, hogy viruljanak a közös alapelvek, és átvezessenek minket ezeken a nehéz időkön” − hangoztatta a külügyminiszter, hozzátéve, hogy a szolidaritás jegyében az elnökség átvételét követően első útja Ukrajnába és Moldovába vezetett.

Valtonen csütörtökön beszélt arról is, hogy a Helsinki Záróokmány 50. évfordulóját a finn főváros Finlandia rendezvénycsarnokában fogják megünnepelni július 31-én, illetve augusztus 1-jén.

„Kollektív kötelességünk szavatolni, hogy az EBESZ ne csak túléje az 50. születésnapját, de továbbra is aktív maradjon” − emelte ki beszédében Valtonen. Mint mondta, a finn elnökség fel akarja készíteni a jövő kihívásaira a szervezetet, fenn akarja tartani annak műveleti kapacitásait, és fórumként akarja felhasználni azt a párbeszédre. Finnország e célból kisebb munkacsoportokat akar felállítani, amelyek eredményeiket az EBESZ év végi miniszteri szintű tanácskozásán terveznek ismertetni.

Helsinki a szervezet költségvetésének kiegészítésére szolgáló külön alapot akar létrehozni, amelynek célja az EBESZ önkéntes felajánlásokból történő finanszírozása lenne. A külügyminiszter mindemellett reményét fejezte ki, hogy a tagállamok hamarosan meg tudnak állapodni a szervezet költségvetéséről − tájékoztatott az MTI.

Alekszandr Lukasevics, Oroszország állandó képviselője az EBESZ-nél úgy fogalmazott, hogy a szervezet jövője Finnország soros elnökségének gyakorlati lépéseitől függ, de ezek „egyelőre ellentmondásos benyomást keltenek”. „Figyelmesen tanulmányoztuk a finn prioritásokat és az elnökség első lépéseit. A benyomások eddig rendkívül ellentmondásosak. Egyrészt látjuk Helsinki törekvését a szervezet működésének fenntartására, a párbeszéd csatornáinak nyitva tartására. De más részről? Törekvéseket a konszenzust nélkülöző, szélsőségesen konfrontatív témák sulykolását a napirenden, a részt vevő tagországok mindössze egyik csoportja politikájának alávetve az EBESZ-t” − fűzte hozzá az orosz diplomata, hangsúlyozva, hogy a szervezet jövője merőben attól függ, hogy „képes lesz-e helyreállítani az egységet szolgáló, kölcsönös tiszteleten alapuló, szakszerű párbeszédet”.

Forrás: Index


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com