- Donald Trump 28 pontos béketervének hírére ismét fellángolt a „kapituláció” kifejezés használata Ukrajnában.
- Az elmúlt tíz év tapasztalata azt mutatja: amit korábban árulásnak tartottak, később elérhetetlenül jó ajánlatnak bizonyult.
- A politikai elit zárt ajtók mögött már azt mérlegeli: ha most nem fogadják el a kemény feltételeket, a jövőben csak rosszabbak jöhetnek.
Amint napvilágot látott Donald Trump 28 pontból álló új béketervének tervezete, Ukrajnában és Európában ismét hangosan kezdtek „kapitulációt” emlegetni. Az ukrán Strana elemzése szerint azonban ez a fogalom az elmúlt évtizedben radikális átalakuláson ment keresztül: a korábban elfogadhatatlannak bélyegzett feltételek mára vágyott, de már nem létező opciókká nemesedtek. A mostani felháborodás hátterében egy fájdalmas minta rajzolódik ki, ahogy arról a kiszivárgott terv kapcsán korábban írtunk.
A „nemzeti árulástól” az elszalasztott esélyig
A „kapituláció” szó használata 2015-ben, a minszki megállapodások aláírásakor vált a közbeszéd részévé. Akkor a donbaszi területek különleges státusszal történő reintegrációja volt a tét – tehát nem a területek elvesztése, hanem autonómiával való visszatérésük Ukrajnához. A „hazafias közvélemény” ezt árulásnak minősítette, a tiltakozások (gránátrobbanás a Parlamentnél) miatt Petro Porosenko elnök végül kihátrált a politikai rendezésből.
Ugyanez a forgatókönyv ismétlődött meg Volodimir Zelenszkij hatalomra kerülésekor a Steinmeier-formula kapcsán, majd a 2022-es invázió előtt, ami végül ürügyet szolgáltatott Oroszországnak a támadásra.
A béke feltételeinek romlása (2015–2025)
- 2015 (Minszk): A Donbász visszatér Ukrajnához, széles körű autonómiával. (Elutasítva mint kapituláció.)
- 2022 tavasz (Isztambul): Semleges státusz, korlátozott hadsereg, orosz kivonulás a 2022-es vonalak mögé (kivéve Donbász). (Elutasítva, a cél az 1991-es határ lett.)
- 2022 ősz: Lehetőség a fegyverszünetre a frontvonal mentén a harkivi sikerek után. (Elutasítva, „Kávézunk a Krímben” narratíva.)
- 2025 (Jelenleg): Trump terve: területi veszteségek, NATO-tagság elvetése, haderőcsökkentés. (A közvélemény kapitulációnak hívja, a vezetés dilemmában.)
Isztambuli emlékek és a brit vétó
A cikk felidézi a 2022-es tavaszi isztambuli tárgyalásokat, ahol Oroszország még hajlandó lett volna kivonulni a februári invázió után elfoglalt területekről, cserébe Ukrajna semlegességéért. Bár ma sokan Boris Johnson akkori brit kormányfő látogatását okolják a megállapodás kútba eséséért, a szerző emlékeztet: az ukrán közvélemény akkor már a teljes győzelmet és az 1991-es határokat követelte, elutasítva minden kompromisszumot.
A definíciók harca: vereség vagy rossz béke?
Technikai értelemben a kapituláció a hadsereg letételét és az államiság feletti kontroll átadását jelenti – mint Németország vagy Japán esetében 1945-ben. Trump terve, bár súlyos feltételeket szab és korlátozza a hadsereget, meghagyja Ukrajna szuverenitását, így jogilag nem minősül kapitulációnak, csupán egy rendkívül előnytelen békének.
A politikai körökben – bár nyilvánosan nem vállalják – egyre gyakrabban merül fel a kérdés: „Mi lesz, ha elutasítjuk?”
A döntéshozók aggodalma valós: bírja-e Európa a finanszírozást, meddig zuhanhat a hrivnya, és hány emberéletet követel még a háború folytatása? A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy minden egyes visszautasított békeajánlat után egy rosszabb következett. A kérdés most az, hogy Ukrajna elfogad-e egy „igazságtalan békét”, vagy kockáztat egy jövőbeli, valódi kapitulációt.
Összeállításunk a Strana.today elemzése alapján készült, szerkesztve.
