Röviden:
- Vjacseszlav Butko publicista szerint az ukrajnai háború bebizonyította, hogy az európai védelmi rendszer – amerikai háttérrel együtt – legfeljebb hat hónapig képes fenntartani egy nagyszabású katonai konfliktust.
- A szerző úgy látja, hogy a villámháborúra tervezett haderők és hadiipari kapacitások alkalmatlannak bizonyultak az elhúzódó hadviselésre, a stratégiai tartalékok pedig szinte nem léteznek.
- Az elemző szerint az európai védelmi újjászervezés évtizedeket igényel, ám kérdéses, hogy az EU jelenlegi formájában egyáltalán túléli-e ezt az átalakulást.
Az európai hadseregek összesített lőszerkészletei és hadiipari kapacitásai nem bírják a háborús tempót – állítja az Espreso.tv-n megjelent elemzésében Vjacseszlav Butko publicista. A szerző szerint a békeévek során emlegetett stratégiai tartalékok a gyakorlatban nem léteznek, a kontinens védelmi rendszere pedig hat hónapot sem képes átvészelni egy nagyszabású konfliktusban.
Amerikai mankó nélkül: a kudarcra ítélt eredeti terv
Butko a probléma gyökerét abban látja, hogy Európa a háborút kizárólag rövid – vagy nukleáris, tehát szintén rövid – forgatókönyvek mentén képzelte el. Elhúzódó, tömeges összecsapásokkal járó kampányokat az elemző szerint nem is modelleztek; ilyen esetre az amerikai raktárakra és ipari bázisra számítottak. Az ukrajnai háború nyomán világossá vált, hogy az Egyesült Államok kapacitásai sem korlátlanok, Washington támogatási hajlandósága pedig megkérdőjelezhető.
„Teljesen lehetséges, hogy az Egyesült Államok külpolitikai paradigmájában hosszú távú stratégiai eltolódás következett be.”
A szerzőnek ez az értékelése arra utal, hogy a „várjuk ki Trumpot” taktika nem feltétlenül működik, mert az amerikai fordulat túlmutathat egyetlen elnöki cikluson.
Butko több korábbi konfliktust is felidéz a tétel alátámasztására. Jemenben az Egyesült Államok másfél hónap alatt kimerítette a térségi rakétakészleteket érdemi eredmény nélkül. Afganisztánban billiós nagyságrendű költés után végül vereséget szenvedtek. A drága, csúcstechnológiás amerikai drónokat a húszik házilagos eszközökkel lőtték le.
A villámháborús mítosz romjain
A publicista szerint a „katonai forradalom” – a hálózatos hadviselés, a nagy pontosságú fegyverek mindenhatósága – a gyakorlatban megbukott. A folyamat szerinte már az 1999-es szerbiai NATO-bombázásoknál elkezdődött: a légicsapások ugyan elpusztították a hidakat és az úthálózatot, de a szerb hadsereget nem bénították meg. Az akkori tanulságokat elkenték a kapitulációra hivatkozva; a hibát Irakban és Afganisztánban megismételték.
Butko úgy véli, az európai haderőknek nem csúcstechnológiás eszközökre, hanem kitartásra, tömegességre és valós – nem bemutatójellegű – hadviselési képességre van szükségük. Százmilliós légvédelmi rendszerek mellett olcsó, mobil légelhárítás kell; pontcsapások helyett milliónyi tüzérségi lövedékkel teli raktárak.
Évtizedek, nem évek
Az újraépítés kapcsán a szerző borúlátó. Nemcsak új gyárakat kell felhúzni, hanem a hadseregirányítás teljes rendszerét át kell alakítani – az amerikai befolyás csökkentésével, a fegyverzet-nómenklatúra cseréjével, a parancsnoki láncok NATO-tól legalább részben független újjászervezésével. Mindez nem öt év, hanem évtizedek kérdése.
Európának nincs saját, teljes értékű űrinfrastruktúrája, nincs tömeges háborúra méretezett hadiipar, nincs egységes politikai akarat – és nincs bizonyosság afelől, hogy az Európai Unió jelenlegi formájában túléli ezeket az átalakításokat. Ráadásul a kontinens társadalmában a háború gondolata tömeges elutasítást vált ki, ami a mozgósítási készséget is kérdésessé teszi.
„A világ gyorsan visszatér a régi igazsághoz: az erő nem technológiai játékszer és nem szép elmélet. Az erő – fegyver, ember, raktár és készenlét a hosszú, nehéz küzdelemre.”
Butko zárógondolata szerint még a minimális feladat – felkészülés egy Oroszország elleni regionális háborúra – is a XX. század közepének erőfeszítéseihez mérhető volumenű intézkedéseket igényel. A publicista kétli, hogy erre Európa készen áll.
Összefoglalónk a Espreso.tv tudósítása nyomán készült.
