Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Előrehozták március 31-re a NATO külügyminiszteri találkozóját

Előrehozták március 31-re a NATO-országok külügyminisztereinek brüsszeli találkozóját, így Rex Tillerson, az amerikai diplomácia vezetője is részt vesz azon – közölte hétfőn az észak-atlanti szövetség.

A tanácskozást eredetileg április 5-6-ra tervezték, később azonban kiderült, hogy Rex Tillerson ebben az időpontban más elfoglaltsága miatt nem tud részt venni az ülésen.
Noha az előző héten Rex Tillerson már több szövetséges ország külügyminiszterével találkozott Washingtonban, ez lesz az első alkalom, hogy részt vesz a katonai szervezet ülésén.
Az amerikai külügyminiszter esetleges távolmaradása sajtóhírek szerint aggodalmakat keltett a szövetségesek körében, különösen annak fényében, hogy Tillerson hamarosan Oroszországba látogat.

Európában sokakat aggodalommal töltött el Donald Trump januári hivatalba lépése, részben azért, mert az amerikai elnök korábban nyíltan az Oroszországhoz közeledés mellett kötelezte el magát, részben pedig azért, mert a NATO költségvetésének, az amerikai hozzájárulásnak az újratárgyalását helyezte kilátásba. Trump még elnökjelöltként úgy nyilatkozott, hogy egy esetleges orosz agresszió esetén csak azoknak az országoknak nyújtana segítséget, amelyek „teljesítették szövetségesi kötelezettségeiket”.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com