Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Barack Obama szívesen adna tanácsokat Donald Trump elnöknek

Barack Obama, az Egyesült Államok volt elnöke szívesen adna tanácsokat utódjának, Donald Trumpnak. Ezt Josh Earnest, a Fehér Ház korábbi szóvivője mondta el hétfőn az NBC televízióban.

Earnest emlékeztetett arra, hogy Obama az elnökválasztás utáni átmeneti időszakban rendszeresen konzultált Donald Trump megválasztott elnökkel, s .- mint fogalmazott – most szintén „szívesen adna tanácsokat neki”.

A volt szóvivő hétfőtől az NBC televízió kommentátoraként dolgozik, s első bejelentkezésekor beszélt a volt és a jelenlegi elnök kapcsolatairól. Elmondta, hogy Trump az átmeneti időszakban rendkívül – szinte feltűnően – kedves volt Obamával és munkatársaival, ám a januári elnöki beiktatási ünnepség óta a két politikus között nincs semmiféle kapcsolat.

„Barack Obama szívén viseli az ország sorsát, és boldog lenne, ha megoszthatná tapasztalatait Trump elnökkel” – fogalmazott a volt szóvivő. Donald Trump egyébként tavaly decemberben, éppen az NBC televízió reggeli műsorában fejtette ki, hogy számít Barack Obama tanácsaira a kormányzati kinevezések ügyében, bár konkrétumokról nem beszélt.
A két politikus viszonya az amerikai sajtó szerint azóta megromlott, hogy Trump elnök március elején közölte: az Obama-kormányzat a tavalyi elnökválasztási kampány idején lehallgattatta őt és munkatársait a New York-i Trump-toronyban. Obama a szóvivője révén azonnal tagadta ezt, s az ügyben azóta is vizsgálódnak a képviselőház és a szenátus hírszerzési bizottságai.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com