Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Belehalt sérüléseibe Putyin legnagyobb kritikusa

Több hete tartó kóma után szerdán meghalt Nyikolaj Andruscsenko orosz újságíró, a Novij Petyerburg (Új Pétervár) című ellenzéki lap egyik alapítója, akit még március 9-én vertek félholtra ismeretlenek Szentpéterváron – közölte szerdán az ügyvédje.

Épp most tájékoztattak arról, hogy elhunyt Andruscsenko, aki nem ébredt fel a kómából, melybe a támadást követően került
– közölte az ügyvédje a helyi sajtóval. Az újságírót a támadást követően súlyos agysérüléssel megoperálták, csak és később javult annyira az állapota, hogy a mesterséges lélegeztetőkészülékről is lekapcsolták, mert arra számítottak, hogy felébred a kómából.

Az orosz ügyészség szentpétervári részlege szerdán bejelentette, hogy vizsgálatot indítanak a támadás okainak kiderítésére. Andruscsenko kollégái szerint az újságíró halálának valószínűleg a Kreml politikáját kritizáló cikkekhez lehet köze.

A főképp az emberi jogokkal és bűnügyi esetekkel foglalkozó 73 éves Andruscsenkót, aki Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legnagyobb kritikusa volt, 2007-ben rágalmazás és szélsőséges nézetek terjesztésének vádjával őrizetbe vették, végül pénzbüntetés mellett szabadon engedték. A Memorial orosz történeti és jogvédő szervezet politikai fogolynak nyilvánította a férfit, aki arról számolt be, hogy fogva tartása alatt számos alkalommal megkínozták.

Ugyancsak 2007-ben egy bírósági ítélet következtében megszűnt a peresztrojka (átalakítás) kellős közepén alapított újság, de 2009-ben újra indult.

2008 márciusában Andruscsenko bejelentette, hogy lemond orosz állampolgárságáról, ekképpen tiltakozva a politikai elnyomás, a szólásszabadság korlátozásai és a cenzúra bevezetése ellen. (MTI)


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com