Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség
Megállíthatatlan Orbán: Brüsszelben is látják, hogy az eszméit nyugat felé sodorja a szél

A németországi „új” menekültek 10%-a dolgozik

A 2015-ben Németországba érkezett munkaképes menekültek 10 százaléka végez valamilyen kereső tevékenységet, ebben szerepel közmunka is, 1 eurós órabérért.

A szövetségi munkaügyi ügynökség kutatóintézetének (IAB) jelentése szerint a menekültek foglalkoztatottsági aránya nagyjából öt év alatt éri el az 50 százalékot. A 2014-ben érkezetteknél a foglalkoztatási arány 22 százalék, a 2013-ban érkezetteknél pedig 31 százalék. Az adatok értékelésénél figyelembe kell venni, hogy a 2015-ben érkezettek több mint 50 százaléka még a menedékjogi kérelmének elbírálására várt az adatfelvétel idején, a 2016. június-decemberi időszakban – áll a kutatási jelentésben.

Ha a fizetés nélkül gyakornoki munkát végző menekülteket is a dolgozók közé sorolják, a foglalkoztatottsági ráta rendre 2 százalékponttal emelkedik. Ha viszont a gyakornokokat és a havi 450 eurónál kisebb fizetésért dolgozókat nem veszik számításba, a 2015-ben érkezettek esetében jóval alacsonyabb, csupán 5 százalékos foglalkoztatás jön ki. Ezek szerint a dolgozó menekültek jelentős része alacsony fizetéssel járó munkát végez vagy gyakornoki, ipari tanulói státuszban van.

1 eurós órabér
A Süddeutsche Zeitung arról írt, hogy elbukott a munkaügyi minisztérium terve, hogy közhasznú tevékenységért 1 eurós órabérrel fizetett álláshoz juttasson 100 ezer kérelme elbírálására váró menekültet, akik nem vállalhatnak korlátlanul munkát. Az erre elkülönített 300 millió eurós alapból azonban csak 21 ezre


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com