Nem először bizonyosodik már be, hogy Orbán Viktor harcos retorikája inkább csak Magyarországra szól, de Brüsszelben már sokkal simulékonyabb és megengedőbb, ha nyomás alá helyeződik. Miközben az elmúlt napokban a Fidesz-propaganda a Magyarországot védelmezőkre és hazaárulókra osztotta CEU-ügyben a politikai palettát, a kormányfő lényegében úgy tűnik, hogy kapitulált Brüsszelben, sőt, most már migránsokat is hajlandó lenne Magyarország területére beengedni – számolt be az MTI alapján az Alfahír .
Az Európai Néppárt szombati ülése után – amelyen Orbán Viktor is részt vett – Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter számolt be az ott elhangzottakról.
A miniszter – az állami tévén elhangzottak szerint – azt mondta, a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt csúcstalálkozóján Orbán Viktor miniszterelnök megerősítette, Magyarország kész minden kérdésben folyamatosan tárgyalni az Európai Bizottsággal.
„Tehát bármilyen jogi eljárás indul ellenünk, akkor a kormány minden egyes jogi érvet, amit az Európai Bizottság közöl azt természetesen komolyan fontolóra vesz”
– hangsúlyozta. Orbánéknak ugyanis világossá tették, hogy szankciókkal kell számolniuk, ha nem veszik figyelembe a brüsszeli figyelmeztetést, és nem tartják be az EU szabályait. A magyar kormányfő az ülésen arról is beszélt, hogy Magyarország továbbra is fontosnak tartja a határok védelmét és azt, hogy minél kevesebb illegális bevándorló – sőt, ha lehet, akkor egyetlenegy se (ezt jegyezzük meg!) – jusson be az Európai Unió területére – ismertette Rogán. Ezért a kormány minden korábban hozott intézkedését, beleértve a tranzitzónákat, fenn akarja tartani – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy ezzel az ország teljesíti azokat a kötelezettségeket, amelyeket a schengeni egyezményben rögzítettek.
Ugyanakkor kérdésekre válaszolva kiderült, hogy a kormány (ugye előbb még arról volt szó, hogy egyetlenegy migránst sem engednének be)
hajlandónak mutatkozik beengedni a 14-18 év közötti migránsokat, de csak abban az esetben, ha alávetik magukat DNS-vizsgálatnak, így ugyanis egyértelműen kiderülhet, hogy valóban az említett korcsoportba tartoznak-e.
Ez totálisan ellentmond az eddigi kormányzati propagandának, és azt valószínűsíti, hogy Orbánék – csillapítva az Európai Néppártban keltett indulatokat – jelentős visszalépésre hajlandóak a bevándorlás tekintetében.
A tranzitzóna kapcsán Rogán azt próbálta hangsúlyozni, hogy azt viszont nem tudja megfontolás tárgyává tenni a kormány, mert azt gondolják, hogy az része a határvédelemnek, és nem zárt, nem őrzött, így szabadon lehet onnan távozni, csak az Unió területére nem lehet belépni onnan, amíg a szükséges idegenrendészeti eljárások le nem záródnak.
Ezt megint csak úgy lehet értelmezni: bár a kormánynak visszalépni ettől már jelentős szembeköpés lenne, de azzal nyugtathatták az Európai Néppárt képviselőit, hogy a tranzitzónákból könnyedén ki és be lehet járkálni. Ez azonban úgy hangzik, hogy valójában akkor semmit sem ér a tranzitzóna.
Az ülésen természetesen téma volt a CEU-ügy is. Rogán szerint Orbán világossá tette
„mi úgy ítéljük meg, hogy a Magyarországon működő Soros alapítású Közép-Európai Egyetem létét semmilyen jogszabály-módosítás nem fenyegeti.”
Hozzátette, hogy továbbra is biztosított az intézményben folyó oktatás és a tudományos kutatás szabadsága, az egyetem új évfolyamot is indíthat.
Ha ez igaz, márpedig igaz, akkor lényegében az egész sorosozás, a hazaárulózás, az egész cirkusz és hisztéria, a magyar társadalom megosztása, illetve hergelése egy értelmetlen, óriási nagy marhaság volt.
Rogán persze még nekiállt magyarázkodni, hogy a kormány kész áttekinteni minden nemzetközi szerződésben szereplő kérdést, ami a külföldi diploma kiadásához szükséges, mert Magyarországon egy egységes szabályozásnak kell érvényesülnie.
Ezután nem biztos, hogy Orbán Viktortól, a Fidesztől, illetve a kormányzati sajtótól – enyhén szólva is – elegáns lenne másokat csicskának nevezni.
Vona Gábor a Jobbik elnöke Facebook bejegyzésében így reagált:
Orbán hülyének nézte a saját szavazóit és a magyar társadalmat. Azt mondta folyamatosan, hogy ez a legfontosabb kérdés, és íme, letette a fegyvert. Részéről jöhetnek a bevándorlók.
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- További háborús hírek